LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A pszichofizikai kölcsönhatás elmélete igyekszik figyelembe venni a fiziológiai folyamatoknak a pszichikus jelenségek kialakulására gyakorolt hatását és viszont. De ez a koncepció is különböző lényegekként kezeli a folyamatok e két típusát. Du Bois-Reymond például, amikor sorra vette a természetnek azokat a rejtélyeit, amelyeket az emberi ész sosem lesz képes megoldani, ezek közt említette a pszichofizikai problémát is. Úgy vélte, hogy a tudatot sohasem lehet megmagyarázni anyagi feltételeiből. Arról szólva, hogy bizonyos idegfolyamatokat szubjektív folyamatok kísérnek, E. Schrödinger azt állítja, hogy a kettő közti „szoros párhuzamosság igazi természetét nem ismerjük. Véleményem szerint ez a természettudományok határán, s valószínűleg az emberi értelem határán is túl fekszik.”
A pozitivizmus képviselői azt állítják, hogy az anyagi és az eszmei fogalmainak általában nincs semmiféle tudományos értelme és e fogalmakat ki kell zárni a tudományos ismeretek köréből.
Már Szecsenov fellépett a pszichofizikai probléma magyarázatában jelentkező dualizmussal szemben. Azt írta, hogy nem szabad részekre szaggatni azt, ami szervesen van összekapcsolva, és egyetlen egészet alkot. Azaz, nem szabad elszakítani a tudatos elemet saját kezdetétől, a külső impulzustól, és végétől, a cselekedettől, kiszakítva és izolálva az egészből annak közepét, úgy állítani ezt szembe a többivel, mint a „pszichikust” az „anyagival”.
A dualista elképzelések állandó kritikája ellenére, ez a felfogás mind a mai napig sem tűnt el a pszichikai és a fiziológiai értelmezésében. Egyesek úgy gondolják, hogy mivel a pszichikum bonyolultabb a fiziológiainál, ezért nem is lehet az utóbbinak a tulajdonsága. A pszichikai és a fiziológiai – két önálló funkció és az egyik törvényei nem érvényesek a másikra. A pszichofizikai probléma megoldásában az elméleti erőfeszítések két szélsőség – a pszichikai és a fiziológiai – dualisztikus elválasztásának és azonosításának leküzdésére irányulnak.
