A legismertebb gyom a csalán, mellyel úton-útfélen találkozhatunk. Amellett, hogy a természetgyógyászatban különböző emésztőrendszeri megbetegedésekre alkalmazzák, nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy esetenként allergizáIliat is. A növény májustól szeptemberig termel pollent, ami a széllel terjed. Mivel egy fontos gyógynövény teljes kiirtása nem lenne célszerű a betegek legalább a kertjükből távolítsák el.
A másik igen komoly allergiát okozó gyom a lándzsás útifű, mely – az időjárástól függően – májustól egészen késő októberig virágozhat.
Ez a szélbeporzású növény nem termel ugyan sok pollent, de olyan nagy az elterjedtsége, hogy emiatt jelenthet gondot.
Allergológiai szempontból jelentős növény a vadsóska, mely májusban és júniusban virágzik, és leginkább a nedves talajú réteken él.
Meg kell még említeni a libatopot és a disznóparéjt. Ezek a tipikus nyári gyomok szinte mindenhol megtalálhatók, panaszokat júliustól egészen októberig okozhatnak. Kétségtelen, kevesebb beteg allergiás ezekre a gyornokra, mint a parlagfűre, de azért a probléma nem hanyagolható el. Ez esetben is rendszeres és kíméletlen irtásuk javasolt.
Végül fel kell hívni a figyelmet egy fontos dologra. Egyes gyomnövényeket, mint természetgyógyászati termést használunk, például a lándzsás útifűből készült szirupot köhögéscsillapításra. Ha ezeket a gyógynövényeket az allergiás beteg tea, balzsam, vagy krém formájában használja, enyhe, de akár súlyos tüneteket is okozhat magának. Azonban ne feledjük azt sem, hogy a természetgyógyászat nem boszorkányság. Bizonyított tényeken alapszik és mindenkinek meg kell találnia a számára megfelelő gyógymódot.
Címkékallergia atka csalán fű ház növény por szénanátha virágpor
Ezt mindenképpen olvasd el!
Rovarcsípés által okozott allergia
Időnként olvashatunk az újságban olyan híreket, melyek rejtélyes közúti balesetekről számolnak be: semmilyen magyarázat nincs …