Árapály energia

Mai nagy energia felhasználást igénylő világunkban fontos olyan megújuló, gazdaságos energia forrásokat keresni mely majd kiváltja a kőolaj, földgáz szerepét a világgazdaságban.
Egyik legegyszerűbb a földön nagy mennyiségben megtalálható forrás a víz.
Az árapály energia felhasználása még csak kísérleti szakaszban van, de a hasznosításának lehetőségét már a középkorban kutatták. Az emberek megfigyelték, hogy a föld a holddal és a nappal kölcsönhatásban van, ami a tengerek, óceánok vízszintjének változásában is szerepet játszanak. Első kezdetleges megoldások a malmok voltak, melyekben az árapály váltakozását kihasználva gabonát őröltek, valamint fa fűrészüzemként működtek. Napjainkban már inkább a villamos energia előállítása a cél. A tömegvonzásból adódóan naponta kétszer van dagály illetve apály így könnyen kiszámítható annak kezdete és vége. Az árapály erőműveket tenger illetve óceán partokra építik nagy folyótorkolatokba. Hatalmas duzzasztó gátak segítségével fogják munkára ezt a hatalmas erőt. A nagy vízszint ingadozás segítségével vízturbinákon keresztül elektromos energiát termelnek.
Az árapály erejének felhasználása mellett szól, hogy kevés üzemeltetési költséggel szinte ingyen van. Az árapály jelenség rendszeres és mindennapos. Mindig megújul.
Persze ellenérvek is vannak, hisz az erőművek és a gátak felépítése nagy anyagi befektetés, valamint csak szakaszosan az árapály fellépésekor tud termelni. Az uszadékok, hordalékok meghibásodásokat okozhatnak a turbinákban. Hatással van a környék ökológiájára.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A jövő energiaforrásai

A megújuló energiaforrásokról valószínűleg már mindenki hallott. De vajon tisztába vagyunk vele miért is olyan …

Hozzászólás