LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Egész életünkön át, minden átalakuláson és állapoton keresztül magunkkal visszük „Én”-ünk maradandó magvát, melyet egyrészről testi szervezetünk, különösen az idegrendszer egysége, másrészről viszont jellemünk, vérmérsékletünk, érzés-, gondolkodás- és cselekvésmódunk valamiféle szilárd váza determinál. Az „Én” legellenállóbb részét, gerincét a meggyőződések és elvek alkotják, bár e tekintetben az egyéni eltérések igen jelentősek.
Visszaemlékezve megtett útjának bármely részletére, a saját morális elveivel és ízlésével szemben elkövetett egyes engedményekre, az ember bizonyos mértékig azonosítja mai ,Én”-jét a múltbelivel, gyermekkorát és ifjúságát felnőtt létével. Nem mindent sodor el visszavonhatatlanul bennünk a feledés folyama.
Ily módon, jóllehet az emberi „Én” lényegesen változik a társadalmi feltételek hatása alatt, az ismeretek és az érzések kultúrájának növekedésével, az akarat nevelődésével, továbbá a fizikai állapot, a közérzet stb. változásaival együtt, mindazonáltal megőrzi belső integritását és viszonylagos állandóságát. Minthogy szellemi világa struktúrájának egyes lényeges jellemzői invariánsak, az ember „önmaga marad”. Miközben az élet egyik pontjától a másik felé haladunk, szellemi szerzeményeink egész poggyászát magunkkal visszük, s ugyanakkor változunk is ezen az úton, ahogy növekszik e gazdagság és természeti szervezetünk átalakul.
Van egy olyan álláspont, amely szerint a személyiség fejlődésében az önmaga tudatának kezdetleges formái megelőzik a tárgyi tudat kialakulását. V. M. Behtyerev például kétségbevonhatatlannak tartotta, hogy a tudat legegyszerűbb formájaként azt az állapotot kell elismernünk, amikor még nem alakult ki egyetlen többé vagy kevésbé világos képzet sem, amikor nincs is más, csak a saját létezés homályos és semmihez sem viszonyított érzése.
