Az emberke formájú mandragóra gyökér évszázadok óta az egyik legkeresettebb varázsszer volt. Rengeteg misztikus történet övezi, és babonák tömkelege szól róla. Hívják boszorkányvirágnak és az ördög mécsesének is, tisztátalan lelkekkel, manókkal és boszorkányokkal hozták összefüggésbe. Már az ókorban is használták narkotikumként, altatószerként, szerelmi bájitalokhoz afrodiziákumként. A Biblia szerint pedig segített …
Érdekel a cikk folytatása? »Álmoskönyv
Az álomfejtés időszámításunk előtti időből létezik, mégpedig az egyiptomiak voltak az elsők akik ezzel foglalkoztak. Azonban évezredek óta kutatja az emberiség és ekkor felmerültnek nevek akik szintén az álmok jelentésének megfejtésén elmélkedtek (Sigmund Freud, Szondi Lipót, Carl Gustav Jung) hogy vajon mit is jelenthet ami az éjszaka alatt történik velünk …
Érdekel a cikk folytatása? »Önmegismerés
Születésünk pillanatában lényünk már több részről is meghatározott. Szüleinktől öröklünk bizonyos genetikai tulajdonságokat, hat ránk a bolygók elhelyezkedése és egymással való kapcsolata (ezzel foglalkozik az asztrológia), valamint hat ránk a Föld – mint harmadik szülő – energetikai állapota (ezzel foglalkozik a kronobiológiai pszichogenetika). E tulajdonságaink megismerése fontos, mivel ezek a …
Érdekel a cikk folytatása? »Víz jegyek
A nyugati asztrológia 12 állatövi jegyét négy különböző elemre osztjuk fel. Tűz, Föld, Levegő, Víz. A jegyek elemi minősége így követi egymást rendbe, minden harmadban egyszer képviseltetve magát. Minden egyes elemhez három különböző minőségű (kardinális, változó és fix) jegy kapcsolódik. A víz jegyek a Rák (kardinális) az Skorpió (fix ) …
Érdekel a cikk folytatása? »Achát
Az achát (régebben agát) különböző kvarcokból rétegesen tevődik össze, például kalcidon és opál, ezek pedig más-más színűek. Olyan féldrágakő, amelyet legtöbbször használnak ipari megmunkálásra a kalcedonfajták közül. Kialakulási helyei leggyakrabban az üregek. Trigonális, néha hexagonális kristályszerkezetű, a keménysége a Mohs-skála alapján 6-7, sűrűsége pedig 2,6-os. Jellemzően szalagos színezetű, könnyen színezhető …
Érdekel a cikk folytatása? »Agykontroll
Az agykontroll egy módszer, mellyel képesek lehetünk olyan, esetenként természetfelettinek ítélt dolgokra, amelyek valójában most is bennünk szunnyadnak, mint például a jövőbe látás. Elménk 100%-ából csupán 2% az, amit használunk, így képességeink nagy része, melyek megkönnyíthetik életünket, homályban marad. A Silva-féle agykontroll tudományos alapokra épülő, praktikus, könnyen elsajátítható, egyszerű önfejlesztő …
Érdekel a cikk folytatása? »Tűz jegyek
A nyugati asztrológia 12 állatövi jegyét négy különböző elemre osztjuk fel. Tűz, Föld, Levegő, Víz. A jegyek elemi minősége így követi egymást rendbe, minden harmadban egyszer képviselve magát. Minden egyes elemhez három különböző minőségű (kardinális, változó és fix) jegy kapcsolódik. A tűz jegyek a Kos (kardinális) az Oroszlán (fix ) …
Érdekel a cikk folytatása? »Horoszkóp
Asztrológiában használt kifejezés. Görög eredetű, jelentése: óra-kép. A születési helyre és időpontra felállított képlet amit számítások után grafikusan/rajzolt formában is megjelenítenek. Feltüntetik benne a bolygók és a Hold csillagjegyekben elfoglalt helyét az adott időpontban; az adott helyről látszó égképet. (ez a kitétel azért fontos, mert ugyan abban az időpontban született …
Érdekel a cikk folytatása? »Házak
Az asztrológiában a csillagjegyeken túl értelmezzük a bolygókat az úgynevezett házakban elfoglalt helyzetük alapján is. A házrendszereket –merthogy többféle megközelítés létezik két alapvető csoportba oszthatjuk. A korai házrendszerek négy fő részre, kvadránsokra osztják a horoszkópot. Ezek rendszerek a Regiomontus, a Porphyrius és a Négy tengelypont rendszer. Ezeket a házrendszereket nagyrészt …
Érdekel a cikk folytatása? »Kopogó szellem
A kopogó szellem az élőkkel tartott kapcsolatban játssza a legaktívabb, legmozgalmasabb szerepét. Gyakran megjelenik ilyenkor hangos dörömböléssel, kopogással, tárgyak hajigálásával, szétzúzásával hívja fel magára a figyelmet. A német és angol nyelvterületeken a kopogó szellemet „Poltergeist” néven emlegetik. A parapszichológiai jelenségek – mint a kopogó szellem is – működésének nem ismerjük …
Érdekel a cikk folytatása? »