Önismeret

Az érzések alkotják az ember legintimebb szellemi birtokát. Minden érzelem mélyen személyes jellegű. Az embereket nemcsak az különbözteti meg egymástól, amit éreznek, hanem az is, ahogy érzéseiket megnyilvánítják. Azokat, akiket erős emocionalitás, általában kifinomult érzésvilág jellemez, „emocionális típusú” embereknek nevezzük. Az erős érzelmi élmények pszichoszomatikus tünetekben is megnyilvánulhatnak – fejfájásban, …

A tudat magvát alkotó tudást az érzelmi élmények, célirányos beállítottságok, szándékok és érdekek bonyolult szövedéke hatja át és borítja be. Az ember megismeri a világot, hatást gyakorol rá, és tapasztalja ennek visszahatását – mindezt azonban nem a logikai automata hideg egykedvűségével, hanem a megelégedettség, a gyűlölet vagy együttérzés, a lelkesültség …

Ha már úgy érezzük nincs tovább, kétségbe esetten állunk egymagunkban, és azt kérdezzük magunktól, hogy „hol rontottam el?”, még nincs minden veszve. A legfontosabb, hogy ne csak siránkozzunk, és sajnáltassuk magunkat, hanem képesek legyünk cselekvésre is. Találjunk módot arra, hogy megmondhassuk a párunknak, hogy mennyire fontos számunkra ő, és a …

A pragmatizmus minden ismeretet „pragmatikus hitként” interpretál (e kifejezés kanti értelmében), szubjektív idealista módon értelmezi a gyakorlatot. Pierce szerint az ember olyan tökéletesen bezáratott lehetséges gyakorlati tapasztalatának határai közé, elméje olyannyira csupán közvetlen szükségleteinek eszköze, hogy még csak figyelembe sem tudja venni azt, ami akár csak a legkisebb mértékben meghaladja …

Az ember számára saját személyes létezésének ténye a legfontosabb. De az ember léte véges: születik, él és meghal. Ezen az alapon az egzisztencialisták az életet valami mélyen irracionálisnak tekintik, kínzó várakozásnak a halál eljövetelére. Nem mi alkotjuk meg aktívan életünket, nem mi mozgunk benne, hanem sodródunk az életen át – …

A jelenkori polgári filozófiát az idealizmus, agnoszticizmus, irracionalizmus, a tudomány vívmányainak hamis filozófiai értelmezése s a vallással való szoros kapcsolat jellemzi. A mai polgári filozófusok tagadják a tudomány világnézeti jelentőségét – a vallásosak a hit, a kinyilatkoztatás, az irracionalisták pedig a közvetlen élmények, érzelmek, az intuíció stb. kifejezéseként felfogott filozófia …

Hegel volt történetileg az első, aki a világtörténelem eseményeivel való összefüggésében tekintette végig a tudat fejlődését. Abból indult ki, hogy a személyiség tudata (a szubjektív szellem) szükségszerű kapcsolatban áll tárgyával, s így a társadalmi élet történeti formái határozzák meg. Igaz, ez utóbbiakat úgy értelmezte, mint az objektív szellem megtestesüléseit, az …

A gondolkodás annál tökéletesebb, minél szélesebb azon dolgok köre, amelyekkel az ember kapcsolatba lép, azaz minél aktívabb a szubjektum. A gondolkodás tökéletességének mértékét az általános természettörvényekkel való megegyezésének foka határozza meg. Ebből következik, hogy a gondolkodás igazi szabályai nem mások, mint a világ helyesen megismert általános formái és törvényei. A …

Az appercepció teszi lehetővé, hogy ne csak valamely tartalomról alakíthassak ki világos képzetet, hanem arról is, hogy e tartalom az én tudatomban van adva. A leibnizi koncepció racionális magvát a tudatnak aktív, tevékeny erőként való értelmezése alkotta. Bár Locke visszautasította az ideák velünk születettségére vonatkozó karteziánus álláspontot, abban a vonatkozásban …

Az élet általános alapelvéből a lélek – avagy szellem – a tudat sajátos alapelvévé válik. A lélekben elkülönül az élet, az élmény, illetve a megismerés, a gondolat, a tudat. Descartes nem használja a „tudat” terminusát, mert azonosítja a tudatot a gondolkodással. Gondolkodáson érti „mindazt, ami oly módon megy bennünk végbe, …