Kezdőlap / Önismeret / Az öntudat szintje

Az öntudat szintje

Az ember érzékel, észlel és gondolkodik, s ezzel egyidejűleg tud magáról mint érzékelő, észlelő és gondolkodó lényről. Amikor a tudat a tárgyhoz viszonyul, egyben önmagához is viszonyul. Hegel szerint az öntudat mint a szellem fogalma, a tudat fordulópontját jelenti, melyen keresztül ez az érzéki-külső világ színes látszatából és az érzékfeletti puszta ködéből végre az igazi valóság szellemi napfényébe lép. Az ember nem cselekedhet ésszerűen az önismeret minimuma nélkül. Az öntudat fejlődése úgy jelenik meg, mint a voltaképpeni személyiség tulajdonságainak megváltozása, mint szabályozó szerepének tökéletesedése.
Az öntudat szintje igen különböző lehet. Ismeretes, hogy egyes kimagaslóan tehetséges emberek már kora gyermekkoruktól kezdve különös élességgel, mélyreható lelki szemekkel észlelik saját ,,Én”-jüket. Úgy élik át ,,Én”-jük megismerését, mint valamiféle sajátos belső kinyilatkoztatást. Az öntudatnak ez az élessége különösen jellemző a lángelmékre, ami kapcsolatban van saját történelmi elhivatottságuk megértésével vagy felelősségük és társadalmi jelentőségük felismerésével.
Nem egyenletes az öntudat szintje egy adott szituációban sem. Vannak pillanatok, amikor az öntudat különösen élessé válik. Ugyanakkor, ha az embert mélységesen leköti valamely külső történés, öntudata szinte teljesen eltűnhet. A matematikai számításaiba merült Arkhimédesz például nem vette észre az általa védelmezett Szirakuza bevételét. Ez persze szélsőséges tudatkoncentrációra vall. Az esetek többségében az embereket természetesen valami olyan érték jellemzi, mely e szélsőségek között helyezkedik el.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az ember társas lény

Az érintkezés formája (pl. közvetlen termelési érintkezés), a kifejezés formája (pl. rövid, tárgyi válasz) és …

Hozzászólás