Kezdőlap / Önismeret / A rendszerbeli érzések

A rendszerbeli érzések

A. Potyebnya szerint a pszichikum fejlődése zavaros, tagolatlan, vonatkoztatás nélküli élményekkel kezdődik, amelyekben az „Én” először még nincs megkülönböztetve a„nem-Én”-től. A kezdet kezdetén a gyermek számára még minden úgy jelenik meg, mint ő maga, még minden az ő„Én” jéhez tartozik. De mondhatnánk egyenest fordítva is: mivel még nem ismeri a külső és a belső különbségét, saját ,Én”-je egyáltalán nem létezik a számára. Más szavakkal: a tudat kiinduló állapota nem más, mint „Én” és „nem-Én” teljes közömbössége. Csak abban a mértékben, ahogy bizonyos észlelet-komplexusok leválnak erről a„homályos alapról”, és a tárgyak képmásaivá szerveződnek, alakul ki maga az „Én” is, melynek állaga attól függ, mennyire választotta ki önmagából és mennyire objektiválta a„nem-Én”-t vagy fordítva, mennyire választódott ki ő maga a világból.
I. M. Szecsenov a pszichikum természetének rerex-elméletéből kiindulva fogalmazta meg saját öntudat-koncepcióját. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ember szüntelenül benyomásokat nyer saját testéről.
Ezek közül egyeseket a szokásos útjukon keresztül észlelünk (saját hangunkat a hallás, testünk formáját a látás és tapintás révén), mások viszont mintegy testünkön belül haladnak, és a tudatban meghatározatlan, zavaros érzékelések formájában jelennek meg. Ez utóbbi típusba tartozó érzetek lényegében azoknak a folyamatoknak a kísérőjelenségei, melyek a test legfőbb anatómiai rendszereiben mennek végbe (éhség, szomjúság), s így joggal nevezhetjük őket rendszerbeli érzéseknek. Az embernek, mutat rá Szcesenov, valójában nem lehet egyetlen olyan tárgyi érzete sem, amelyhez valamiféle formában ne keveredne hozzá ilyen rendszerbeli érzés. E keverék vagy asszociatív kapcsolat egyik fele számára, melyet a magasabb rendű érzékszervek tevékenysége szolgáltat, ekvivalensként adva van a külvilágban egy tárgy, a másik fele számára azonban nincs semmiféle külső ekvivalens. Érzékelésünk első fele objektív, a második viszont tisztán szubjektív jellegű; az elsőnek a külvilág tárgyai felelnek meg, a másodiknak – saját testünk érzéki állapotai, „önérzékleteink”.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az ember társas lény

Az érintkezés formája (pl. közvetlen termelési érintkezés), a kifejezés formája (pl. rövid, tárgyi válasz) és …

Hozzászólás