Kezdőlap / Társadalom / Vallás (page 10)

Vallás

Krisztus, a Világ tanítója

Krisztus, a Világ tanítója a nagy vallások sorsa felett uralkodik, mégpedig egy mesterekből és beavatottakból álló csoport segítségével, akik a különböző gondolatok iskoláinak a tevékenységét irányítják. Jézus mester, a keresztény egyházak szellemi alapítója és vezetője voltaképpen a hatodik sugár mestere, és így Mahachohan csoportjába tartozik, de egyidejűleg Krisztus alatt is …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mahachohan a harmadik csoport vezetője

A harmadik csoport élén Mahachohan áll. Hosszabb ideje tölti már be ezt a hivatalt, mint a fivérei, és még a következő fajok kialakulását és elmúlását is vezetni fogja. Ő az intelligencia teljessége, a harmadik, vagyis a teremtő energia visszatükröződése. A munkája a szellem és az anyag, az élet és a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Krisztus a második csoport vezetője

A Manun keresztüláradó energiák a planetáris Logosz fejközpontjából indulnak ki, hiszen ő a planetáris energiák tényleges gyújtópontja. De ugyanúgy maga a Manu is hatóerőt fejt ki a fejközponti dinamikus meditációja révén. Hatóereje azon alapul, hogy tökéletesen felismer mindent, amit véghez kell vinni, és így segítőinek hol teremtő, hol romboló energiákat …

Érdekel a cikk folytatása? »

Manu az első csoport vezetője

Szanat Kumára, a világunk legmagasabb lénye, a hierarchia vezetője, a mi közvetlen istenünk. A hierarchia vezetője, Szanat Kumára alatt további három főosztályt és négy kiegészítő csoportot találunk. Valamennyi csoportot azoknak az egyike irányítja, akiket a hierarchia „Három Nagy Urának” nevezünk. Az első csoportot Manu vezeti. A neve Vaivasvata Manu, és …

Érdekel a cikk folytatása? »

A természettudomány fellendülése

Fennmaradt egy babiloni legenda, amely a misztériumok egyik tanára utal: „Istár leszáll az Alvilágba, eljut Hádész kapujáig, és ott áll tel­jes királynői pompájában. Az ősi törvény azonban azt követeli meg, hogy senki sem léphet be az Alvilág rettegett területére, aki nem vetette le a ruháit és az ékszereit. Ezért minden …

Érdekel a cikk folytatása? »

A beavatás ösvénye

Ha a mag meg nem hal, nem nyílhat ki a virág, ha a virág meg nem hal, nem fejlődhet ki a mag. A beavatás ösvénye az álom és a halál ciklusaiban is megis­métlődhet és továbbfejlődhet. Alvás közben ugyanis bizonyos értelemben „meghal” a test, ám az ezüstfonál összeköttetésben marad a testtel. …

Érdekel a cikk folytatása? »

Valentin a keresztény tanító

Pál apostol, aki feltételezhetően már az evangéliumok története előtt megírta a leveleit, még lényegesen ezoterikusabb módon értelmezi a keresztény tanokat. A nyelvezete alapján ítélve, maga is beavatott volt, de egyértelmű, hogy a tanait a hallgatósága behatárolt felfogóképességének megfelelően kellett fogalmaznia, és ezért gyakran a képek nyelvét használta. Az evangéliumot viszont …

Érdekel a cikk folytatása? »

A görög szellemi világ filozófiai iskolái

Herakleitosz filozófus efeszoszi iskolája, kb. Kr. e. 544-483 – Szókratész és a szofisták, kb. a Kr. e. V. század közepén – Platón klasszikus filozófiai iskolája, Kr. e. 427-347 Pitagórasz iskolái, akárcsak a platonikus iskolák, megőrizték a Nyugat számára a görög hagyományokat, és ez a rendszer éppúgy magában foglalja az újra …

Érdekel a cikk folytatása? »

Thot az isteni fény hordozója

A Nílus völgyének a misztérium-kultuszaiban kiemelkedően fontos szerepet játszik Thot isten íbiszfejű alakja. A hagyományok szerint Thot nemcsak az írást találta fel, hanem a tudományokat is, amelyeket meg is személyesít: mindenekelőtt az orvostudományt, a csillagászatot és a mágiát. Thot az isteni fény hordozója, aki az „éjszaka útjait” járja, így egyben …

Érdekel a cikk folytatása? »

Az esszénus testvériségek

Minden korban éltek olyanok, akik a fényt keresték. A kora ókorban azonban még kevés lehetőség nyílt a hasonlóan gondolkodókkal való kapcsolattartásra. A keresőnek a legtöbbször fel kellett vállalnia a visszavonulást egy kolostorba vagy az aszkétikus életmódot, ha mesterekkel és más tanítványokkal akart találkozni. A pitagóreusok alkották az egyik első, történelmi …

Érdekel a cikk folytatása? »