Kezdőlap / Pénzügy / Gazdaság / David Ricardo élete és főműve

David Ricardo élete és főműve

A klasszikus közgazdaságtan legfontosabb képviselői: Adam Smith, David Ricardo, Thomas Malthus, Jean- Baptiste Say és John Stuart Mill. Most röviden David Ricardo életét és főművét szeretném bemutatni.
Élete
1772. április 18.-án született Londonban egy szefárd zsidó családba. Ősei Portugáliában, később Hollandiában éltek, majd Angliában telepedtek le. Apja révén fiatalon megismerkedett a londoni tőzsde világával. Viszonyuk megromlását követően feladta ortodox zsidó elveit és feleségül vett egy kvéker lányt, Priscilla Anne Wilkinsont. Ez idő tájt kötelezte el magát az utilitarizmus filozófiai irányzata mellett.
42 évesen lehetősége adott, hogy visszavonuljon mivel tőzsdei ügynökként meggazdagodott, így a közgazdaságtan tanulmányozásának tudta szentelni minden idejét. Úgy döntött, hogy politikával is szeretne foglalkozni, s 1819-ben bejutott a brit alsóházba Portalington képviselőjeként, mely tisztséget haláláig töltötte be. 1823. szeptember 11-n halt meg Gatcombe Parkban.
Politikusként fellépett a gabonatörvények eltörlése érdekében és. a szabad kereskedelem mellett.
Művei
Ricardo 1799-ben fordította érdeklődését az elméleti közgazdaságtan irányába, miután elolvasta Adam Smith A nemzetek gazdagsága című művét. Arra a kérdésre kereste a választ leginkább, hogy az elosztásnak és a termelésnek mely társadalmi feltételei között a legelőnyösebb a társadalom anyagi gazdagságának növekedési esélyei.
Legjelentősebb írása az 1817-ben megjelent A politikai gazdaságtan és az adózás alapelvei című. A külkereskedelem mellett állt, azt hangoztatta hogy a szabad kereskedelem hasznos minden benne résztvevő gazdasági szereplő és ország számára. Elmélete a komparatív előnyök elméleteként vált ismertté, mely alapján ez a megállapítás akkor is igaz ha az egyik ország minden terméket kisebb hatékonysággal állít elő mint a másik.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Világgazdaság

A Világgazdaság (vg) című időszaki kiadvány gazdasági, üzleti hírmagazin, mely napi rendszerességgel jelenik meg. Magyarország …

Leave a Reply