Én, én meg én

Mindannyian önzőek vagyunk egy kicsit, sokszor kifejezetten ártó szándék nélkül is önző módon viselkedünk. Aki viszont alapvetően, szinte minden megnyilvánulásában csak saját magára gondol, az egoista. Az egoizmus általánosságban fogalmazva olyan asszociális, énközpontú emberi magatartás, amelyet kizárólag önös érdek vezérel. Az egoista saját személyét és egyéni érdekeit mindenki elé helyezi, a többi embert akadálynak tekinti saját boldogulásának útjában. Az egoista nincs tekintettel másokra, mindent csak saját szempontjából értékel.
Az egoista magatartás néhány vonása emberi mivoltunknál fogva, a fajfenntartás ösztönétől vezérelve mindannyiunkat jellemez. A személyes jellemvonások azonban annyira felerősíthetik ezeket a tendenciákat, hogy kiölik az illetőből az önzetlen gondolkodás és cselekvés képességét. Aki a környezetében az egoista viselkedés megerősítését éli át, aki azt tapasztalja, hogy önzetlenül nem lehet megteremteni az életfeltételeket, az bizonyára nagy lökést kap ahhoz, hogy önzővé váljon.
Az egoista látóterébe csak a saját érdekei férnek, ezért egyáltalán nem képes tudomásul venni mások érdekeit.
Az autóvezetésben szemmel láthatóan kiütköznek az egoista jellemvonások. Az a sofőr például, aki elveszi a parkolóhelyet attól, aki már korábban indexelt, és jelezte parkolási szándékát, egoista alak. Az a munkaadó is kifejezetten önző, aki a beosztottjait rossz körülmények között dolgoztatja, mert így pénzt takaríthat meg, és a saját vagyonát gyarapíthatja. Az önzés tehát megnyilvánulhat a harácsoló, az anyagi érdekeket mindenek fölé helyező magatartásban is. Nem egyszerűen viselkedésmód, hanem annak az embernek a jellemvonása, aki soha nem másokkal megosztani akar valamit, hanem csakis egyedül birtokolni. Az önző embert nyilvánvalóan azért sem kedvelik, mert magatartásával azt sugallja, hogy a másik nem fontos, nem szeretetreméltó, sőt alacsonyabb rendű nála.
Mindenki, aki önmagával szemben őszinte, be kell vallja magának, hogy volt már olyan eset az életében, amikor kifejezetten önzően viselkedett.
Olyan teljesítmény-központú társadalomban élünk, ahol többnyire az erősebb akarata érvényesül a gyengébbel szemben, és ahol valamennyi egészséges önzésre mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy érvényesülni tudjon. Aki az önzést helyesen értelmezi és alkalmazza, saját személyes fejlődését is szolgálja. Aki arra törekszik, hogy jobban megismerje saját magát és a reakcióit, önmagával foglalkozik, és bizonyos fokig talán önző, de alaposabb önismerettel olyan döntéseket is tud hozni, amik mások javát szolgálják.
Hiba lenne háttérbe szorítani a saját szükségleteinket csak azért, hogy ne vádolhassanak minket önzéssel. A folyton jól akarok viselkedni magatartás egy idő után frusztrálttá teszi az embert, mert a legtöbb esetben nem kapja meg azt az elismerést és hálát, amit titkon vár, amiért lemond a saját érdekeiről.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Értelmi retardáció

A népességnek mintegy 3 százaléka – ami elég tetemes rész! – olyan alacsony teljesítményt nyújt …

Hozzászólás