Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Gasztronómia / Fagyi, a nyár jeges kedvence

Fagyi, a nyár jeges kedvence

Ilyenkor púpozott tölcséreket, a belvárosi teraszok napernyői alatt elegáns üvegkelyhekből is sokan kanalazzák a gyümölcsökkel, öntetekkel, tejszínhabbal díszített fagyi csodákat.
„Már az ókori görögök is…” – szokták kezdeni a tudománytörténeti munkákat, de ez a fagyira nem igaz, hiszen annak története még régebbre nyúlik vissza: a kínaiak már ötezer évvel ezelőtt fogyasztották a tejjel összekevert, gyümölccsel ízesített havat.
A receptúra aztán előbb Egyiptomban, majd perzsa közvetítéssel a Földközi-tenger mellékére, az ókori Görögországba és Rómába is eljutott, és máig Itáliát tartják a „fagylaltművészet” hazájának, hiszen itt kínálják a legtöbbféle ízű fagyit. A mai formában ismert fagylaltot először a híres párizsi Procope kávéházban mutatták be 1686-ban, itt a XVIII. század végén már hatalmas választék volt belőle. Magyarországon a reformkorban terjedt el a jeges finomság: bár régebbi szakácskönyvek is említik, de nyilvánosan, pénzért csak a XIX. század elején lehetett először fagylaltot kapni Fischer Péter pesti cukrászdájában.
A nyelvújítás előtt hideg nyalatként ismeretes édesség hamar divatossá vált, különösen, amikor a tölcsér feltalálásával „hordozhatóvá” vált.
A fagyinak idővel versenytársa is akadt, a nagyüzemileg előállított jégkrémek személyében. Utóbbiak tekintetében bizonyos divatirányzatok is megfigyelhetőek, idén például alig találni gyümölcsös jégkrémeket a hűtőpultokban, a helyüket a sütemény ízű jégkrémek vették át.
A jégkrém mindig a fagylalttrend után megy, a gyártók a kézműves cukrászoktól veszik át az ötleteket.
A cukrászdákban például legalább egy évtizede megtalálható a somlói galuska fagylalt, a jégkrémek között még csak nemrég tűnt fel, ahogy a zserbó, a tiramisu vagy a Rákóczi-túrós ízű jégkrém is.
Az idei nyár újdonságai között a homoktövis- és az ibolyafagylaltot említi a cukrászmester, hozzátéve, hogy a legkapósabbak továbbra is a hagyományos fagylaltok, a csokoládé, a vanília, a puncs, a citrom és az eper. Repertoárjukban több mint százötven íz szerepel, ezekből válogatják össze a fagyipultok napi kínálatát. Csokifagyiból például négyfélét is kínálnak: a hagyományos mellett karamellest, chilist és fehércsokisat. Nyári születés- és névnapi bulik kedvelt édessége a fagyitorta, amit többféle fagyiból, különböző méretben állítanak össze, a vevők kívánsága szerint, és a hagyományos tortákhoz hasonlóan díszítik is.
A jó fagyi titka a friss gyümölcs. A másik titkot mindent bele kell tenni, ami belevaló, és akkor az elégedett vásárlók rendszeresen visszatérnek a kedvenc fagyizójukba.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Miso

A miso (miszo) egy gazdag, sós fűszer, ami a japán konyha nélkülözhetetlen eleme. A japánok …

Leave a Reply