LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az igények, a szerepelőírások nem egyeznek a valósággal, a tényleges magatartással, ott feszültség keletkezik, éspedig annál erősebb, minél nagyobb az eltérés. Megoldást csak az jelenthet, ha összhangba hozzuk a kettőt, megfelelően módosítva vagy az igényeket vagy a magatartást. Az irreális igények azonban rendszerint merevek, a magatartáson is nehéz változtatni. Ilyen esetben a hagyományos felfogás megelégszik a látszólagos összhangba hozással: egyszerűen el kell rejteni minden olyan magatartást, amely nincs összhangban az előírásokkal. A látszatösszhang persze – mondjuk ki – csalás.
A hagyományos, zárt házasságra jellemző, irreális várakozások tehát végeredményben táptalaját képezik a csalásnak, a hazugságnak, mindenféle megtévesztésnek. S itt nemcsak a szűkebb értelemben vett „megcsalásról”, vagyis a házasságon kívüli, titkos nemi kapcsolatról van szó, hanem általában a magánélet elrejtéséről. A feleségnek p1. titkolnia kell, hogy találkozott barátnőjével, vagy, hogy hazalátogatott szüleihez stb. A titkolózás és megtévesztés fő területe azonban kétségtelenül a másik nemmel való kapcsolat. A zárt házasságban azt a látszatot kell fenntartaniuk a házastársaknak, mintha egymáson kívül egyetlen másnemű sem tetszene vagy lenne rájuk hatással soha. A hazugságra és csalásra az a fő ürügy és mentség, hogy nem akarják a házastársat megbántani, megszomorítani, idegesíteni. Vagy így próbálják a békességet, a „harmóniát” megőrizni.
De milyen „harmónia” lehet az, amit hazugság és csalás árán lehet csak megőrizni? Nyomorúságos látszatharmónia, semmi több. A csalás – akár elhallgatás, akár direkt hazugság – lehetetlenné teszi egymás mélyebb megismerését, megértését, s ezzel együtt az igazi meghittséget is. A csalás a kölcsönös bizalom legfőbb akadálya és ellensége. A bizalom fejlesztéséhez, kiteljesítéséhez ezért föl kell számolnunk, száműznünk kell a házastársi kapcsolatból mindenféle csalást, megtévesztést.
