LifePress Életmód magazin Ezeket is nézd:
Nem is olyan nagyon régen az idős ember ugyan úgy a család egyenértékű tagja volt, meg volt a feladata a család struktúrájában, korától, egészségi állapotától függően. Élete utolsó percéig otthonában, szerető családtagok között élte életét. Vidéken még ma is sok helyen működik a háromgenerációs családmodell, ahol a keresőképes középgeneráció munkahelyen dolgozik, az idősek pedig a háztáji gazdaságot látják el és a gyermekek felügyeletét. Városi viszonylatban ez már nem olyan egyszerű. A XX. század második felében a lakások mérete nem tette lehetővé a több generációs lakhatást, így a felnőtt gyerekek “kirepültek” a családi fészekből és jó esetben városon belül, de sokszor az ország másik szegletében kezdték el önálló életüket. Az évek múlásával szembe kellett nézniük idős szüleik ellátásával. Az idős ember – mint egy idős fa – már nagyon nehezen viseli a helyváltoztatást, sokszor komoly idegrendszeri és egyéb betegségek is hátráltatják a belátási képességüket. A hozzátartozóknak nem kis lelkiismereti problémát okoz a megfelelő és emberhez méltó gondozásuk. Ha a családban nincs olyan személy, aki vállalná az idős emberhez történő odaköltözést, marad a nem kis anyagi áldozatot kívánó ápoló alkalmazása. Ez mostanra már szinte iparággá fejlődött munka, melynek nagy számú képviselője a határon túlról érkezik. Mindenféle képesítés nélkül vállalják az ellátást, ami nagyrészt a fizikai ellátásra korlátozódik. Az idős családtag pedig legtöbbször depresszióba süllyedve várja a halált. A hozzátartozók pedig megnyugodnak, hogy megadnak “mindent” az idős embernek, hiszen eszik, tisztán van tartva. Ám ami a legfontosabb lenne neki, a családhoz tartozás, a család életében való aktív részvétel nincs biztosítva.
Teljesen egyetértek a cikk írójával.