Nem is olyan nagyon régen az idős ember ugyan úgy a család egyenértékű tagja volt, meg volt a feladata a család struktúrájában, korától, egészségi állapotától függően. Élete utolsó percéig otthonában, szerető családtagok között élte életét. Vidéken még ma is sok helyen működik a háromgenerációs családmodell, ahol a keresőképes középgeneráció munkahelyen dolgozik, az idősek pedig a háztáji gazdaságot látják el és a gyermekek felügyeletét. Városi viszonylatban ez már nem olyan egyszerű. A XX. század második felében a lakások mérete nem tette lehetővé a több generációs lakhatást, így a felnőtt gyerekek “kirepültek” a családi fészekből és jó esetben városon belül, de sokszor az ország másik szegletében kezdték el önálló életüket. Az évek múlásával szembe kellett nézniük idős szüleik ellátásával. Az idős ember – mint egy idős fa – már nagyon nehezen viseli a helyváltoztatást, sokszor komoly idegrendszeri és egyéb betegségek is hátráltatják a belátási képességüket. A hozzátartozóknak nem kis lelkiismereti problémát okoz a megfelelő és emberhez méltó gondozásuk. Ha a családban nincs olyan személy, aki vállalná az idős emberhez történő odaköltözést, marad a nem kis anyagi áldozatot kívánó ápoló alkalmazása. Ez mostanra már szinte iparággá fejlődött munka, melynek nagy számú képviselője a határon túlról érkezik. Mindenféle képesítés nélkül vállalják az ellátást, ami nagyrészt a fizikai ellátásra korlátozódik. Az idős családtag pedig legtöbbször depresszióba süllyedve várja a halált. A hozzátartozók pedig megnyugodnak, hogy megadnak “mindent” az idős embernek, hiszen eszik, tisztán van tartva. Ám ami a legfontosabb lenne neki, a családhoz tartozás, a család életében való aktív részvétel nincs biztosítva.
Címkékfalusi öregek háromgeneráció határon túl idős időskori depresszió lakáshelyzet otthonápolás városi öregek
Ezt mindenképpen olvasd el!
Testedzés változó korban
Úszás Az orvosok véleménye szerint ez az egyik legegészségesebb testedzési forma. Nemcsak a víz, hanem …
Teljesen egyetértek a cikk írójával.