John Fitzgerald Kennedy 1917-ben született Bostonban, egy ír eredetű gazdag és többgyermekes család második fiaként. A Kennedyék politika iránti szenvedélye a nagyapjuktól eredt, attól az őstől, aki megalapozta a család szerencséjét, John a legkitűnőbb iskolákba járt, mindenki számára szimpatikus, sportos átlagos eredményű diák volt, bár a Harvardon kiváló eredménnyel végzett. A háború után, 1945-ben, szinte váratlanul határozta el, hogy meg próbálkozik a politikai karrierrel; a család támogatja döntésében, és ő máris indul a vidéki választásokon. Huszonnyolc évesen a Demokrata Párt képviselőjévé választják; többszöri újraválasztás után szenátor lesz 1953-ban, majd az Egyesült Államok elnökjelöltjeként indul az 1960-as választásokon: egy jól körül határolt programmal, rengeteg pénzügyi segítséggel és személyes varázsával megnyeri a választásokat fiatal kora ellenére.
1963. november 22-én az Amerika Egyesült Államok elnöke az út mentén két oldalt álló tömeg között vonult végig Texas állam fővárosa, Dallas főutcáján. Mellette a nyitott autóban ült a felesége, mindketten mosolyogtak és integettek. Hirtelen egy lövés dördült, amelyet két másik követett; az autó a legközelebbi kórházhoz hajtott, mert az elnököt fején érte a lövés. Semmi sem tudta megmenteni az életét; negyvenhat éves volt, és mindössze három évig vezette az Amerikai Egyesült Államokat, amely rövid, de annál fontosabb korszaka volt az amerikai történelemnek. Kennedy első osztályú személyiséggé vált, és rengeteg választóra támaszkodhatott.
CímkékAmerika elnök Kennedy politika
Ezt mindenképpen olvasd el!
A Nemzeti függetlenségi mozgalom kibontakozása és győzelme
Hazafias tisztek Musztafa Kemál tábornok és politikus vezetésével küzdelmet indítottak a nemzeti lét megmentésére. Jogvédő …