A kígyászkeselyű szokatlan külsejű madár igen hosszú lábakkal.
Megtalálható egész Afrikában a Szaharától délre. A szavannás, füves területek lakója.
A kígyászkeselyű (Sagittarius serpentarius) számára előnyös a megművelt területek terjedése, ugyanis ezzel együtt élőtere is növekedik. Megbecsülésnek örvend, mivel a patkányokat és kígyókat pusztítja. A túlzott urbanizáció azonban semmiképp nem kedvez számára.
Mindenevő, kígyókra és más hüllőkre vadászik, de emlősökre, nagyobb rovarokra is.
Súlya 3,4-4,3 kg közötti, hossza 1,25-1,5 méter, és akár 1,2-1,3 méter magasra is nőhet. Szárnyfesztávolsága 2,1 méter.
Hosszú lábával és farktollaival, szürke és kék tollazatával, fekete fejdíszével és vörös arcával az afrikai szavannák feltűnő lakója. Megjelenése és viselkedése nagyban eltér a többi ragadozómadártól, mivel a földön él és meglepően magas.
A nap folyamán egyedül vagy kisebb csoportban vadászik, különösen olyan helyekre megy, ahol tűz volt és sérült állatokat talál. Legfőbb zsákmánya a kígyó, amelynek marása ellen a lábán kemény pikkelyek védik.
Egy párt választ egész életére, a párok minden évben találkoznak, ugyanabba a fészekbe térnek vissza költeni, ami egy rakás faágat jelent egy faágvillába építve. A tojó 2-3 tojást rak, és mindkét szülő neveli a fiókákat. A fiatal kígyászkeselyűk 8 hetes koruk körül már tudnak repülni, és hamarosan önállóakká válnak.
Nagy, széles szárnyai ellnére alig repül, kivéve ha veszély elől menekül. Ezzel szemben inkább pajzsnak használja szárnyait a kígyóvadászatkor. Védi saját területét, ami akár 5o négyzetkilométer is lehet.
CímkékAfrika keselyű kígyászkeselyű kígyó madár
Ezt mindenképpen olvasd el!
Óriáspanda
Az óriáspanda Földünk egyik legritkább állatfaja. Sokáig nem tudták biztosan eldönteni melyik állattal van rokonságban, …