Kezdőlap / Sztárdiéták / Madár Veronika a kilókról és az anorexiáról

Madár Veronika a kilókról és az anorexiáról

Nem is gondolnánk a Jóban, rosszban sorozat recepciós lányáról, hogy valaha kifejezetten duci volt. Bakfiskorában 85 kg-ot mutatott a mérleg, emiatt diáktársai cikizték, kritizálták. Nagyon szerette az édességet, nagyszülei ételek sokaságával kényeztették, ő pedig nem tudott ellenállni. Evett ő sok egészséges zöldséget és gyümölcsöt is, de a rengeteg csokoládé megtette a hatását.
Néhány hasonlóan túlsúlyos osztálytársnőjével elhatározták, hogy a szalagavatóra karcsúak lesznek. Először a kenyeret és az esti csokinassolást hagyta el Veronika, három hónapig mégsem mozdult a mérleg, utána azonban fogyni kezdtek a kilók. A negyedik osztályt már 70 kilósan kezdte, büszke volt a 15 kilónyi súlycsökkenésre. Közben minden nap tornázott, így a bőrét sem érte károsodás. A sikeren felbuzdulva 55 kg eléréséig folytatta a koplalást, de itt sem volt megállás. Már az egész család tudta, hogy anorexiás lett. 42 kg-osan is kövérnek látta magát, pedig kiálló csontjai láttán többen kinevették vagy sajnálkozó megjegyzésekkel illették. Amikor már a menstruációja is elmaradt, édesanyja orvoshoz vitte.
A nőgyógyászati problémától már Veronika is megijedt, és rövid idő alatt “visszaette magát” 68 kg-osra. Újra fogyókúra, torna, ami belefért.
Amikor kigyógyult az anorexiából, rövidesen rátalált az első nagy szerelem is. Az 58 kilós súlyt plusz-mínusz 1-2 kilóval évek óta tartani tudja. Semmi hókuszpókuszról vagy különleges receptről nincs szó, csupán megváltoztak és normalizálódtak az étkezési szokásai. Bármilyen korán kel, reggelire mindig szakít időt, tízóraira még a nass is belefér. Kora délutánra esik az ebéd, a vacsora pedig vagy diétás vagy el is marad.
Disznóhúst egyáltalán nem, marhát is csak ritkán fogyaszt. A szárnyasok, a hal és mindenféle tengeri herkentyű viszont jöhet. Továbbra is szereti a csokoládét, a sütiket, de igyekszik mértéket tartani.
Egy példa Madár Veronika napi menüiből.
Reggeli: 2 dl tejeskávé sovány tejből, 1 szelet mazsolás kalács vagy 2 dl müzlis joghurt
Tízórai: 1 szelet (vagy 2 kocka) csokoládé vagy 1 db müzlis szelet és idény-gyümölcs
Ebéd: zöldségleves, bármilyen főzelék rántás nélkül, 1 szelet párolt szárnyas hús vagy hal
Ha az étkezések között csipegetni támad kedve, akkor fűszerekkel ízesített joghurtba nyers sárgarépát, zellert vagy karalábét mártogat.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Így fogynak a magyar celebhölgyek

Tóth Gabi pár évvel ezelőtti önmagához képest jelentős átalakuláson ment át. A fiatal énekesnő saját …

Leave a Reply