Miso

A miso (miszo) egy gazdag, sós fűszer, ami a japán konyha nélkülözhetetlen eleme. A japánok hagyományosan egy csésze miso levessel kezdik a napjukat. A misót ugyanakkor a többi ételük ízesítésére is használják. Készítésekor szójababot és néha gabonát (pl. rizst vagy búzát) kevernek össze egyfajta penészkultúrával, majd cédrusfa hordóban egy-három évig érlelik. A misokészítés összetett folyamat, sok tapasztalatot igényel, otthoni elkészítése nem ajánlott. A hozzáadott ízesítők, valamint az erjedési időtől függően a misónak más-más az íze, illata, aromája. Nagyon egészséges táplálék. Egy tanulmány kimutatta, hogy azoknál a nőknél, akik napi három csésze misólevest fogyasztottak, a mellrák kockázata 4o százalékkal csökkent azokhoz képest, akik egy csésze levest ittak. Egyetlen hátrányos tulajdonsága a sótartalma.

A misónak számos változata létezik, az alapja mindnek a koji (penészkultúra) és rizs, árpa vagy szója. Az összetevőket sokáig erjesztik fahordóban. Az enyhébb, világos színű édesebb miso csak pár hónapig, míg az érettebb, sötét miso akár két évig érik.

A legtöbb nagy élelmiszer-áruházban nem tartanak misót, viszont hozzájuthatunk a legtöbb bioboltban vagy keleti boltban. Színe nagyon különböző féle lehet, a krémszínűtől a vörösön keresztül a sötétbarnáig. A világos miso ideális világos színű szószokhoz és levesekhez. Általában légmentesen lezárt zacskóban vagy üvegben árulják. Kicsit ragacsos állagú, ezért használat előtt ajánlott egy kevés vízzel elkeverni. Hogy egyedi íze megmaradjon, ne főzzük az étellel együtt, hanem csak a főzés vége felé adjuk hozzá az ételhez. Felbontás után a hűtőszekényben hónapokig eláll.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Almaecet

Az almaecetről sokunknak a fogyókúra jut eszünkbe. Valóban sokan alkalmazzák sikerrel, de azon kívül, hogy …

Leave a Reply