Napenergia

A Nap egy olyan energiaforrás, ami egyenlőre úgy tűnik, hogy kifogyhatatlan. Meleget és fényt biztosít, Földünk teljes lakosságának élete múlik rajta. Nekünk nem kell mást tennünk, mint összegyűjteni ezt az „ingyen” jött adományt és saját hasznunkra fordítani. Nem is olyan rég ez talán teljesen képtelen ötletnek tűnt volna, ma már a korszerű technológiák segítségével ez nem lehetetlen küldetés. Eljutottunk odáig, hogy lehetőség nyílik rá, hogy a Nap energiáját villamos energiává alakítsuk át. A napenergia hasznosítása mellett több ér vis szól. Először is, a hagyományos energiakészletek fogyóban vannak, amik helyettesítésére alternatív megoldásokat kell találni. Érdemes gazdasági szempontból is megvizsgálni: mivel kiapadhatatlan forrásról van szó, a használata számunkra csak kedvező lehet. Másik nézőpont a környezetvédelem. Energiafelhasználásunk nagyban hozzájárul a környezetszennyezéshez, ám a nap energiáját sokkal környezetkímélőbb módon is fel lehet használni. Pár évvel ezelőtt még sokan úgy gondolták, hogy ez a fajta energia felhasználás csak a kiváltságosak privilégiuma lesz, mivel egy ekkora mértékű befektetést nem sokan engedhettek meg maguknak. A folyamatos kutatások és fejlesztések nem csak arra irányulnak, hogy miképp lehet a legnagyobb mértékben kihasználni ezt az energiaforrást, és hogy a rendszerek minél nagyobb hatékonysággal működjenek, hanem hogy a beszerelésük és az üzemeltetésük is egyre olcsóbb lehessen. A napkollektorokkal a hagyományos fűtést ki lehet egészíteni, illetve egy részét azzal helyettesíteni. Mégis elsősorban meleg víz előállítására alkalmas, és az ilyen rendszer kialakításának semmilyen épületgépészeti akadálya sincs. Mindenki (embereké és a Földé is) érdeke lenne az, hogy egyre többen álljanak át erre a rendszerre, még mielőtt késő lenne.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A szélenergia hasznosítása

Napjaink egyik égető problémája a környezet szennyezés. Ennek egy elég jelentős része az energia termelés …

Leave a Reply