Kezdőlap / Társadalom / Házasság / Nyitott házasság előnyei

Nyitott házasság előnyei

Érdekes és meggyőző jellemzést olvashatunk a nyitott házasságról egy amerikai szociológus-házaspár, N. és G. O’Neill 1972-ben megjelent könyvében. Szerintük az ilyen házasságra az egyéni fejlődés kölcsönös elősegítését célzó elkötelezettség jellemző. A házastársak minden tekintetben egyenrangú partnerek, akik tiszteletben tartják egymás egyéniségét, s egyik sem akarja kisajátítani, irányítani vagy önmagához hasonlóvá tenni a másikat. Mindketten teljes szabadságot adnak a másiknak az életmód, a szabadidő-felhasználás, a kapcsolatlétesítés szempontjából is. A hangsúlyt nem annyira a közös élményekre, mint inkább az egyéni élmények közös megbeszélésére, feldolgozására helyezik. Minden zártság és korlátozás feszültséget, kudarcélményt vagy konfliktust eredményez; a nyitott házasságban ezek elkerülhetők. Az ilyen házasság nem feszültségforrás, sőt a külső eredetű feszültségek feldolgozását is elősegíti a teljes őszinteség és az intenzív kommunikáció révén. A nyitott házasság „kiszélesített monogámia”, amely amellett, hogy megőrzi a párkapcsolat összes előnyeit, kiküszöböli azokat a hátrányokat és korlátokat, amelyekről azt hitték, hogy elválaszthatatlanok a monogámiától.
A hagyományos, zárt és a korszerű, nyitott házasság összehasonlítása mutatja meg legjobban a kettő különbségeit. A zárt házasság fő jellemzői O’Neill-ék szerint: a házastárs kisajátítása, önmegtagadás és lemondás az önmegvalósításról, az egység látszatának fenntartása, a merev szerepviselkedés, az abszolút hűségre és teljes kizárólagosságra való törekvés. Ezzel szemben a nyitott házasságjellemzői: függetlenség, személyiségfejlődés, egyéni szabadság, rugalmas szerepviselkedés, kölcsönös bizalom és nem titkolt külső kapcsolatok. Ez így természetesen nagyon sematikusan és jelszószerűen hangzik, amíg nem látjuk pontosabban, mi van e jelszavak mögött, és hogyan valósíthatók meg a gyakorlatban.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Legyünk nyitottak gyermekeink felnőtté válására

A legtöbb szülő sajnos értetlenül szemléli gyermekei gondjait. Főleg a bizalmas, bensőséges kapcsolat hiánya miatt, …

Leave a Reply