A Führer pártfogolta az új német flotta kiépítését,hogy tengeri nagyhatalommá tegye Németországot, a gazdasági világválság hatásai és az estleges angol-francia ellenlépések azonban óvatosságra intették. Folytatták az 1920-as évek közepétől szolgáló új könnyűcirkáló osztály építését,1934-ben pedig belefogtak a korszerű csatacirkálók programjába. Ennek keretén belül az időközben Kriegsmarine névre átkeresztelt haditengerészet 1936-ban …
Érdekel a cikk folytatása? »Bevizelés
Gyermekeknél viszonylag gyakori probléma a bevizelés (enuresis). Meg kell különböztetnünk az úgynevezett elsődleges formát, amikor a kisgyermek életkorának megfelelően már szobatisztának kellene lenni, vagyis napközben általában négyéves, éjszaka ötéves korára. Ha ez nem alakul ki, a háttérben hibás szobatisztaságra való nevelési szokások, ritkábban szervi betegség valószínűsíthetők. Ezek lehetnek a szobatisztaság …
Érdekel a cikk folytatása? »Amerika kezdeti viszonya a második világháborúhoz
1939. szeptember 5-én az USA semlegességi nyilatkozatot tett. Roosevelt elnök által aláírt eredeti törvény elviekben megtiltotta, hogy a nagyhatalom fegyvert adjon el, és szállítson a hadviselő államok bármelyikének. Ez a határozat hátrányosan érintette volna Angliát és Franciaországot, és ennek a törvénynek a kijátszására egy új, semlegességi törvény, a „cash and …
Érdekel a cikk folytatása? »Amerika háborús termelése
A második világháború előestéjén az USA gazdasága békegazdaság volt, a termeléseknek alig 1,5 százaléka szolgálta a fegyverkezést, és a katonai fejlesztéseket. A háborús gazdálkodásra való átállás alapját az 1920-ban jóváhagyott National Defense Act biztosította, és mozgósítási terveket is kidolgoztak a két háború között, minden eshetőségre felkészülve, de ez a valóságban …
Érdekel a cikk folytatása? »Cukorbetegség gyermekkorban
Viszonylag gyakori betegség gyermekkorban. Kialakulásában az öröklött hajlam mellett egyéb tényezők (súlyos fertőzés, hormonhatás) is szerepet játszanak. Megjelenése 5-7 éves korban és serdülőkorban gyakoribb, mint a gyermekkor más szakaszaiban. A gyermekkori cukorbetegség oka nem azonos a felnőttkori, általában negyven éves kor felett kezdődő cukorbetegséggel. Tüneteik, lezajlásuk, és kezelésük is eltérő. …
Érdekel a cikk folytatása? »Zalakaros
Ez a festői kisváros a Kis-Balaton térségében található, természetes szépségével és bájával vonzza a turistákat, a kisváros már több mint 25 millió látogatóval büszkélkedhet. Igazán nyugodt, sétányokkal, parkokkal tarkított, a városi nyüzsgéstől mentes része Magyarországnak. Az ide látogatók közül mindenki megtalálhatja a kedvére való kikapcsolódást, a nyugodt pihenést vagy a …
Érdekel a cikk folytatása? »Szemgolyó tetoválás
Bizarrabbnál-bizarrabb testdíszítő módszerekről hallhatunk, mely „ékesítő” elemek egyre elképesztőbb helyeken találhatóak meg test szerte. Vannak extrém, megbotránkoztató testdíszítő módszerek, mint például a nyelv hosszanti irányban történő „kettévágása”; vannak, akik tárgyakat ültetnek be a bőrük alá, 3 dimenziós hatás érdekében; vagy létezik a szemgolyó tetoválása. Az első ilyen szemgolyó-tetoválást 2007-ben készítették, …
Érdekel a cikk folytatása? »A szopornyica
A szopornyica gyakori és sokszor halálos kimenetelű vírusos betegség, amely napjainkban már megelőzhető az állat védőoltásával. A szopornyica már a XVIII század második fele óta ismert állatbetegség. A világon mindenütt találkozhatunk vele és elsősorban a fiatal kutyákra veszélyes. A szopornyica az embere nem veszélyes. A betegség terjesztésében fertőzött kutyának van …
Érdekel a cikk folytatása? »A tanulók jogai és kötelezettségei
A tanulók jogai A tanuló egyik legfontosabb joga, hogy tiszteletben kell tartani az emberi méltóságát, személyiségét. Tilos a tanulóval szemben fizikai és lelki erőszakot alkalmazni, tilos a fenyítés, megalázó, embertelen bánásmód. A tanulót megilleti az önrendelkezési jog, családi és magánélethez való jog, a cselekvési szabadság és a személyiségének szabad kibontakozáshoz …
Érdekel a cikk folytatása? »Mária Terézia
Mária Terézia, az Osztrák Habsburg Birodalom uralkodója, magyar és cseh királynő. 1717. május 13-án született Bécsben, a Habsburg-dinasztiából. Apja VI. (Magyarországon III.) Károly német-római császár,magyar és cseh király (uralkodott: 1712-1740), anyja Braunschweig-Wolfenbütteli Erzsébet hercegnő volt. Kiváló nevelést kapott, öt nyelven beszélt, járatos volt a történelemben és az irodalomban, az állam …
Érdekel a cikk folytatása? »