A Parlagi vipera igen óvatos, a föld legkisebb rezdülésére (amelyet a lépkedő embertől több méterre megérez) elillan rejtekére. A parlagi vipera március-áprilisban fejezi be téli pihenőjét. Rögtön ezután vedlik, majd májusban párosodik. Többnyire 4-6, ritkábban akár 8-15 utódját szeptemberben szüli meg. A fialás után a nőstény teste beesett, bőre szinte lötyög, bőséges táplálkozásra van szüksége ah¬hoz, hogy a sikeres átteleléshez feltétlenül szükséges testsúlyt elérje. Ha az élelem szűkössége, a hosszan tartó rossz idő vagy egyéb körülmények miatt ez nem sikerül, esélyei a tél átvészelésére jelentősen megcsappannak.
Tápláléka: főként nagyobb rovarok, mint pl. tücskök és sáskák, de gyíkokat és néha egy-egy kisebb rágcsálót is megeszik (főként rovarban szegény években). A többi európai viperával ellentétben, amelyek egy, esetleg néhány zsákmánnyal hosszú időre jóllaknak, a parlagi viperának tekintélyes számú állatot kell elkapnia, hogy étvágyát csillapítsa (egyetlen példány gyomrában 100 sáskát is találtak egy gombóccá összegyúrva).
Egyéb: az európai viperák közül ennek a leggyengébb a mérge, emberre aligha jelenthet komoly veszélyt. A keresztes viperához hasonlóan, amellyel helyenként együtt fordul elő, a parlagi vipera is képes bordáit szétterpesztve ellapulni. Főleg akkor tesz így, ha hűvösebb környezetben napozik. A faj helyenként nagyon megritkult, sokfelé a kipusztulás fenyegeti. Az állatok esztelen begyűjtése terráriumi tartás céljából, az élőhelyek egyre erősödő zavarása (a rétek kiszárítása, túllegeltetés stb.) a már csak maradványpopulációkban fennmaradt fajt mind nagyobb veszélybe sodorják.
Címkékéletmódja élőhelye hüllő kígyó parlagi sikló vipera
Ezt mindenképpen olvasd el!
Harapós teknős, az aligátor teknős
Az aligátor teknős az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén és Közép-Amerikában honos. Szereti a lassúbb …