Kezdőlap / Egészség és fitness / Fogyókúra / Segíthet az olvasás a gyereknek a fogyásban?

Segíthet az olvasás a gyereknek a fogyásban?

Amikor az orvosok a gyerekeknek azt javasolják, hogy aktívabb életet éljenek, nem feltétlenül az olvasásra gondoltak. A Duke Egyetemen dolgozó, elhízást vizsgáló szakemberek úgy találták, hogy az olvasás – persze a tartalmától függően – fogyáshoz vezethet a tizenéves lányoknál.

A tanulmány 31 – 9 és 13 év közötti – elhízott lányt vizsgált, akik a Duke Gyermekkórház Egészséges Életmód Programjában vettek rész. A lányok egy általuk meghatározott regényt olvastak, mely egy a túlsúlya és e miatti kirekesztettsége miatt önbizalomhiánytól szenvedő kiskamaszról szólt, akit a többiek állandóan csúfolnak és nem fogadják be maguk közé. Egy 33 főből álló csoportnak egy olyan könyvet kellett elolvasnia, melynek főszereplője egy párizsi lány aki nem tudja, hogy súlyproblémával küzd, és az utolsó csoportban lévő 17 lány egyáltalán nem olvasott könyvet.

A 6 hónapos vizsgálat végére azt állapították meg, hogy azok közül a lányok közül, aki könyvet olvasott mindegyiknél tapasztalható volt testsúlycsökkenés, de különböző mértékben. Azok akik a túlsúlyos lányról olvastak többet fogytak, csökkent a testtömeg-indexük (BMI). Az utolsó csoportban lévő, egyáltalán nem olvasó lányoknál pedig testsúly növekedés volt tapasztalható.

A tanulmány mögött álló ötlet az volt, hogy találjanak egy olyan módszert, amely arra ösztönzi a lányokat, hogy valamilyen módon meghallgassák és elfogadják a diétákat és az egészséges életmódra vonatkozó jó tanácsokat. A motiváló könyv erre tökéletes eszköznek bizonyult, mivel szerethető személynek mutatta be a főhőst, akihez a lányok könnyen hasonlíthatták magukat. A lányok az olvasás során könnyen megtanulhatták, hogy élhetnek egészségesebben és megismerhették az „én is meg tudom csinálni” érzést.

Bár a fogyás nem volt nagy mértékű, a kutatók szerint az elért eredmény nagy jelentőségű. Az egészséges, 9-13 év közötti lányok testtömeg-indexe 16 és 19 közötti értéket mutat. A vizsgált lányoknál ez az érték 27 és 28 között volt. A kutatást folytató Dr. Sarah Armstrong szerint, ha egy 27-es BMI-vel rendelkező tinit – mindenféle kúra nélkül – fél év múlva megvizsgálunk azt tapasztalhatjuk hogy a testtömegindexe várhatóan eléri a 28-at.

Ezzel szemben a tanulmányozott csoportnál megállapították, hogy a 27-28-as indexszám a hat hónapot követően 27-26.3-ra csökkent le. Ez az eredmény előrevetíti, hogy 13 éves korukra elérhetik a normális testsúlyt. Ellenkező esetben – amennyiben nem sikerült volna csökkenést elérni, 13 éves korukra a 30-as értéket érnék el, amely még egy felnőttnél is igen nagy elhízottságot jelent.

A testsúlycsökkentésre a felnőttkor elérése előtt elég kevés módszer áll rendelkezésre. A legtöbb ilyen módszer – ideértve az olyan műtéteket is, mint a gyomorgyűrű – nem alkalmazhatóak, túlságosan nagy kockázati tényezőt jelentenek. A különböző, egészséges életmódot népszerűsítő programoknál sem garantálható a teljes siker. Az orvos ezért azt tanácsolja, hogy azoknak a gyerekeknek, akik szeretnek olvasni, ez a legjobb módszer, hogy szinte észrevétlenül megismertessük, elfogadtassuk velük és megtanítsuk nekik az egészséges életmódot, és ennek elérési lehetőségét.

Forrás: www.time.com

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Leave a Reply