Kezdőlap / Étel és ital / Főzés / Sólet – az echte zsidó étel

Sólet – az echte zsidó étel

Ki ne tudná hogy a zsidók kedvenc étele a sólet? Eredete a 10.-11. századra nyúlik vissza, Észak- Franciaországi zsidók készítették el. Elkészítési módja is a judaizmus működésére utal: szombat-napon tilos volt bármely munka végzése. Ezért még péntek délután, mikor a kemence meleg volt, tették bele az ételt, és nagyon lassú tűzön órákon keresztül főzték az ételt. A kemence és a lassú főzéses folyamat eredményképpen az ízek fantasztikusan összeértek, és egy páratlan ízű étel kerekedett. Mi most egy sütőben is elkészíthető változatot jegyzünk le.
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg tarkabab, 2 dkg libazsír, 40 dkg marhaszegy, 2 libacomb, 40 dkg füstölt hús, 4 tojás, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, őrölt bors, kis evőkanál pirospaprika, 1 púpozott evőkanál liszt
Elkészítés: A babot előző este bő hideg vízben megáztatjuk. Másnap olyan nagy és lefedhető edényben amelyet a sütőbe is be tudunk tenni, felforrósítjuk a libazsírt, megpirítjuk benne az apróra vágott hagymát, zúzott fokhagymával és a pirospaprikával ízesítjük. Majd a babot is beletéve, felengedjük annyi vízzel hogy egészen ellepje. Hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott húsféléket, meghintjük a liszttel, beleültetjük a megmosott tojásokat. Lefedjük, és előbb nagy majd kis lángon sütőben addig sütjük, amíg míg a belevalók teljesen megpuhulnak. Ez olyan 3,5-4 óra. Sózni csak akkor kell, ha a benne lévő füstölt hústól nem lesz elég sós. Ha a sülés során teljesen elfő a leve, ajánlatos kevés vízzel pótolni, de tálalni mindenféleképpen rövid lével, sűrűn kell. Tálaláshoz a húst kisebb darabokra vágjuk, a tojásokat meghámozzuk, félbevágjuk és a babbal együtt kínáljuk.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Császárrétes

A rétest csak magas sikértartalmú lisztből készíthetünk. Gyúródeszkára megszitáljuk a lisztet, hozzáütjük a tojássárgákat, majd …

Leave a Reply