Kezdőlap / Építőipar / Megújuló energiák / Szőlővenyigéből energia

Szőlővenyigéből energia

A vörösboráról híres Villányban egy mintaprogram kidolgozása kezdődött el a közelmúltban, mely egy megújuló energia előállítására és hasznosítására irányul. Szőlővenyige feldolgozására alkalmas brikettgyár felépítése szerepel az önkormányzat terveiben. Ehhez pályázati támogatásra számítanak, illetve a többi szőlőtermelő falu aktív szerepvállalására. Villányban és az ugyancsak szőlőtermesztéssel, bortermeléssel foglalkozó környező településeken képződő melléktermék, a venyige állandó pluszmunkát, költséget, esetenként fertőzési veszélyt jelent a gazdáknak, így ők is érdekeltek az elképzelés megvalósításában.
A szőlővessző feldolgozása, fűtőanyagként való hasznosítása forradalmi újítás lehet az ország energiamegújító kezdeményezései között.
Első lépésként feltérképezik a környék zöldenergia-forrásait, majd a táji adottságok, pénzügyi lehetőségek függvényében kidolgozzák az optimális hasznosítási technológiát.
Többféle előnnyel kecsegtet, ha megvalósulhat a beruházás: a venyigebrikett kiváló fűtőértékű, az alapanyag a termőterületeken adott, munkalehetőséget nyújt a mikrotérségben élőknek, viszonylag alacsony az induló ráfordítás. A lehetőségek feltérképezése során választ szeretnének kapni arra a kérdésre is, hogy érdemes-e a föld mélyén meglévő meleg víz készleteket is energiaként hasznosítani, esetleg a napenergiát számításba venni.
Ha valóra válnak az új energiaforrásokhoz fűzött remények, akkor venyigebrikettel fűtenék az önkormányzati intézményeket, kiváltható lenne vele a szociális segélyek egy része, a fennmaradó többlettermék pedig plusz bevételhez juttatná a településeket.
Az új fűtőanyag használata azonban fűtéskorszerűsítést tesz szükségessé, melyhez szintén pályázati támogatásra lesz szükség. A művelődési házat amolyan modellépületnek alakítanák át, ahol az érdeklődőknek bemutatnák a venyigebrikett és a napenergia lakossági hasznosítási lehetőségeit. Nagy előrelépés lenne ez a projekt az energetikai szemléletformálásban és a környezettudatos életmód elfogadtatásában.
A távlati terv egy nagy teljesítményű biomasszára épülő távfűtőmű létesítése, melyhez pályázati támogatáson kívül szakmai befektetőkre is számítanak.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A szélenergia hasznosítása

Napjaink egyik égető problémája a környezet szennyezés. Ennek egy elég jelentős része az energia termelés …

Leave a Reply