Kezdőlap / Egészség és fitness / Fogyókúra / Vércsoport szerinti diéta és életmód

Vércsoport szerinti diéta és életmód

Aki diétázni szeretne, egy idő után mindent kipróbál, hátha segít neki az egyik módszer. Az egyik ilyen módszer, mely sokak szerint nagyon hatásos az a vércsoport diéta. Én erről fogok most írni pár sort. De ez egy nagyon nehéz dolog, hisz erről már több könyvet is írtak.
Vércsoport: a szüleinktől örököljük. Több szempont alapján csoportosíthatjuk. A legegyszerűbb és leggyakoribb szempont az ABO rendszer szerinti csoportosítás. Emellett azonban közel 30 (!) szempont alapján csoportosítható a vér. Vércsoportunk lehet: A, B, AB valamint 0. Ezen belül meghatározták a Rhesus (Rh) faktort ami + és – lehet. A diéta is az ABO diéta nevet viseli. A vércsoportok felfedezéséért Karl Landsteiner a XX. század elején Nobel díjat is kapott.
A diétát Dr. Peter D’Adamo természetgyógyász alkotta meg. Ő azonban nem csak a diétát alkotta meg, hanem személyiségjegyekkel is kiegészítette a módszerét. Egyes vércsoportú embereknek kimondottan ajánlja a húst, de a másiknak kimondottan ellenzi. Például a 0-s embernek a hús lételeme,de az A-s vércsoportú embernek ellenjavallt. Akkor most nézzük szépen sorban az egyes vércsoportokat. Először egy általános jellemzést írok róluk,hogy milyen egészségügyi kockázat várható az életben számukra majd egy ehető és nem ehető ételek felsorolásával.
„A” vércsoport: Nagyon találékony vércsoport, ugyanakkor maximalisták is. A stressz,az idegesség és a rossz közérzet megviseli őket. Dr. Adamo szerint ez a vércsoport az amely nehezen tudja megemészteni az állati fehérjét és zsírt.
Szolid mozgással és a speciális étrenddel a rák, cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek kockázatát csökkenti. Nagyobb vitalitást és hosszabb élet várható számára, ha betartja a diétát.
A mai világban a stressz okozta konfliktusokat is ki lehet ezzel a diétával küszöbölni. Ajánlott csökkenteni a cukor, koffein és alkohol mennyiségét. Az „A” vércsoportú embereknek nagyon fontos a reggeli étkezés és a pihentető,elegendő alvás. Ami 11:00 és 8:00 között az ideális. Reggel azonban Ő az, aki kipattan az ágyból és nem lazsál még 20perceet.

Na de most nézzük, mit ehet és mit nem:

Húsfélék közül a hal a neki való: ponty, lazac, szardínia, tőkehal
A halakon kívül más nem ajánlott neki.
Tejtermékek közül a kecske: kecskesajt és kecsketej. A tehéntej nem ajánlott neki.
Gyümölcsök közül elég sok mindent ehet: meggyet, szilvát, barackot, citromot, áfonyát, diót, földimogyorót. Azonban a mandarin és a sárgadinnye nem ajánlott neki.
Zöldségek közül fogyaszthat: laskagombát, káposztát, karalábét, brokkolit, tökféléket, babot és lencsét. Ellenjavalltak a következő zöldségek: burgonya, vörös bab, padlizsán, csiperkegomba, kínai kel és paprika.
Ellenjavallt még a tészta félék közül a durum liszt, teljes kiőrlésű lisztek, búza.

„B” vércsoport: Nagyon fogékonyak a betegségekre. Mai Pakisztán és India területéről származik ez a vércsoport. A mongolok közt alakult ki. Hús és tejmentes diétát tart általában a B vércsoportú egyén.
A kukorica, búza, hajdina, lencse, paradicsom, a földimogyoró és a szezámmag hátrányos lehet számukra a súlycsökkenés szempontjából. Ez még a fáradtság, folyadék visszatartás miatt, és a vércukorszint vészes leesése miatt is káros lehet. Hátrányos élelmiszer számukra a csirke. Náluk stroke és autoimmun betegség esélye nagyobb ha csirkehúst fogyasztanak.
A testmozgás számukra a következő sportok formájában ideális: tenisz, harcművészetek, kerékpározás, túrázás és a golf.
Számukra a kreativitás fontos, ezzel legalább 20percet kell eltölteniük. Számukra ideális a legalább 8óra alvás, s 11:00óra előtti ágyba kerülés. A meditáció az hasznos, amennyiben van egy kis idejük. Csökkent memória és szellemi frissesség fordulhat elő náluk. Keresztrejtvényfejtéssel vagy új nyelv tanulásával tartható frissen a szellemi állapotuk. Akkor most nézzük, mit ehetnek és mit nem:
Húsfélék közül a következőket ehetik: vadhúst, nyúlhúst, bárányt, lazacot és heringszardíniát. Azonban nem javasolt a szárnyasok és sertéshúsok fogyasztása.
Tejtermékek közül minden előnyös, kivéve a fagylaltok, az ömlesztett és érlelt sajtok. Gyümölcsök közül egyedül a gránátalma a tiltólistás, azonban javasoltak közé tartoznak a következők: alma, körte, barack, eper, málna és a dinnye.
Zöldségek közül a következők a javasoltak: káposzta, karalábé, padlizsán, kínai kel, zöldborsó, zöldbab valamint a brokkoli. Ellenjavallt: paradicsom, retek és a tök. Gabonafélék közül javasolt: köles, zab és a rozs. A kukorica az egyedüli, ami nem javasolt számukra.

„AB” vércsoport:
Az „AB” vércsoportúak egyesítik az „A” és „B” vércsoport előnyét és hátrányát. A lakosság csupán 5 százalékának van ilyen vércsoportja. Ez a legújabb vércsoport. Fontos, hogy stresszes helyzetben kerülje a koffeint és az alkoholt. Tofu, tengeri herkentyűk és a zöld zöldségek segíthetik a fogyását. A pácolt és füstölt húsok hátrányosak számukra. A Joghurt és a kefir pedig előnyös. Az „AB” vércsoportúaknak előnyös, ha egy nap többször esznek keveset (habár ezt mindenkinek javasolják.) Nekik az előnyös, ha két napig laza sportot űznek (például jóga vagy tai-chi) , majd három napig erőteljes sportot űznek. (Például futás vagy biciklizés)
De legalább heti két nap végezzenek testmozgást. Ülő munka esetén azt néha szakítsák meg egy kis testmozgással.
Akkor most nézzük, mit ehetünk és mit nem: Én is „AB” vércsoportú vagyok, úgyhogy ez különösen érdekel.
Húsfélék közül: pulykát, bárányt, nyúlhúst, pontyot, csukát, (ezt még nem is ettem :D) tőkehalat, pisztrángot és lazacot. Azonban nem javasoltak a következők: pulyka kivételével az összes szárnyas, marha, sertés, szarvas és az őz.
Tejtermékek közül: tehéntej, kecsketej és sajtok javasoltak; nem javasolt: a zsíros tejek és érlelt sajtok.
Gyümölcsök közül az összes hazai gyümölcsöt ehetjük, de nem fogyaszthatunk banánt, narancsot valamint gránátalmát.
Zöldségek közül: az összes hazai zöldség kivéve a tököt és a retket. Nem javasolják még a gabonaféléket és a kukoricát. A búza, a zab és a rizs viszont javasolt.

Akkor jöjjön az utolsó: a 0-s vércsoport.
Ez a legősibb, legravaszabb vércsoportú egyének. Haragos, hiperaktív és impulzív egyén.
Nem megfelelő táplálkozás, a testmozgás hiánya, az egészségtelen viselkedést vagy magas stressz-szint esetén több káros hatás is érheti az „AB” vércsoportú egyént. Ilyen például a az inzulin rezisztencia, lassú pajzsmirigy-aktivitás, és a súlygyarapodás. A genetikai örökség erős,szikár,hosszú életű optimista egyént is eredményezhet.
Azonban az 1950-es években kétszer több volt a fekélyek és pajzsmirigy betegségek aránya a 0-s vércsoportúak között. Javasolt kerülniük az alkoholt és a koffeint. Heti három-négy alkalommal legalább 30-40perces intenzív mozgás kell nekik. Ha valami lelki örömre vágyik az „0”-ás vércsoportú ember,akkor inkább javasolt egy jó kis testmozgás.
Akkor most jöhet, hogy mit ehetnek és mit nem.
Húsfélék közül: borjút,marhát, vadhúsokat, bárányt,nyúlhúst, pontyot és tonhalat.
Nem javasolt húsfélék: liba,kacsa,füstölt húsok
Tejtermékek közül a kecskesajt a javasolt, de nem javallt a tehéntej.
Gyümölcsök közül sok az ideális: alma, körte, málna, ananász, szilva és dió. Nem javasolt gyümölcsök: eper, narancs, mandarin, szeder, sárgadinnye.
A következő zöldségek a javasoltak: zöldborsó, tökfélék, vajbab, saláták, brokkoli és a karalábé. Nem javasolt: gombák, karfiol, padlizsán és a káposzta.
Gabonafélék közül javasolt: árpa és a rozs. Nem javasolt: búza és kukorica
Ez tulajdonképpen egy életmód, mellyel visszanyerhetjük az egészségünket. Ehhez hozzátartozik az ideális testsúly is. Aki bővebben szeretne esetleg olvasni a kérdésről az például a dr. Adamo könyvében az ABO terv-ben is olvashat róla.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Leave a Reply