90 napos diéta

A diéta kereken 90 napig tart, és utána még 90 napig csak gyümölcsöt reggelizzünk. Ez alatt az idő alatt a szervezetünk, és az emésztési folyamatunk megváltozik. A diéta azon elv alapján működik, mint a szétválasztó diéta, tehát hogy a szénhidrátot, és a fehérjét másképp bontja le a szervezet. Emiatt az étrend négynapos szakaszokból áll, melyek a következők: protein-, keményítő-, szénhidrát-, és gyümölcsnap. Ezt a sorrendet kell tartani, és minden hónapban egyszer a gyümölcsnap után egy víznapot tartani, majd folytatni a proteinnappal. A diéta ideje alatt kávét, és teát is ihatunk, de cukor és tej nélkül. 
Minden napra a reggeli tehát gyümölcs lesz, ami lehet alma, körte, barack, eper, málna, szőlő, cseresznye, bármi. 
Első napon, a proteinnapon lehet csak tejtermékeket enni: Ebédre kb. 20 dkg főtt, vagy sült húst, és egy szelet kenyeret együnk. A húst felválthatjuk tojással, vagy sajttal is. Salátát is ehetünk (olaj nélkül) bármennyit, és ebéd után együnk 2 dl leves levét (tészta nélkül!). Vacsorára teljesen együk ugyanazt, amit ebédre, annyi különbséggel, hogy a levest hagyjuk el. 
A második nap a keményítő nap, amikor bármilyen zöldséget ehetünk. Ebédre készítsünk valamilyen főtt zöldséget (burgonya, lencse, bab, zöldbab, borsó, répa stb.)ízesíthetjük ételízesítővel, sóval, paradicsompürével, és együnk hozzá egy szelet kenyeret, és salátát. Délután bármennyi salátát fogyaszthatunk. Vacsorára együk ugyanazt, mint ebédre, de kevesebbet. 
Harmadik nap, a szénhidrátnap, ekkor ehetünk pl. spagettit szósszal (de nem tehetünk rá sajtot!), vagy bármilyen főtt tésztát fűszerrel, esetleg sós süteményt. Vacsorára ehetünk egy szelet tortát, vagy három gombóc fagyit, és mindenképpen együnk 3 kocka étcsokoládét. 
A negyedik nap a gyümölcsnap. Természetesen egész nap bármilyen, és bármennyi gyümölcsöt fogyaszthatunk.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Hozzászólás