A természetfilozófusok és orvosok munkásságának pozitív eredményeit, az emberek pszichikus tevékenységének konkrét megismerése során általuk felhalmozott tapasztalat egészét a görög antikvitás legnagyobb filozófusa, Arisztotelész általánosította. „A lélekről” című speciális értekezésében foglalkozott a pszichikum különböző aspektusainak elemzésével. Arisztotelész értekezéseiben számos olyan gondolattal találkozunk, amelyek mind a mai napig megőrizték jelentőségüket – többek között ide sorolhatók megállapításai az emlékezetről, az érzelmekről, az átmenetről, amely az érzettől az „általános észleleten” keresztül az általánosított képzetig, a véleménytől a fogalmon keresztül a tudásig, a közvetlenül érzékelt kívánságtól a racionális akaratig vezet. Arisztotelész általános filozófiai koncepciójában arra törekszik, hogy leküzdje Platón dualizmusát. Véleménye szerint a lélek és a test – mint forma és anyag – elválaszthatatlan egymástól; a lélek nem más mint a szerves élet szervező elve. A szerves funkciók minden szintjének avagy területének megvan a maga lelke. A test a szerveknek – azaz a lélek eszközeinek – összességeként felfogott szervezet maga, a lélek pedig a test lényege. Épp ezért a lélekről szóló arisztotelészi tanítás nem más mint az életről és az életfunkciókról szóló általános elmélet, amely felöleli mind az organikus életműködéseket, mind a tudatos életet. A lélek ezen értelmezésének megfelelően Arisztotelész az első, aki egyértelműen megfogalmazta a fejlődés eszméjét a pszichikum vonatkozásában. A lélek három fajtáját különbözteti meg: a vegetatív, az animális és az eszes lelket. Ezek mindegyike a szerves élet egy-egy meghatározott szintjéhez tartozik – az első sajátosan a növényekre, a második az állatokra, végül a harmadik a megismerő és cselekvő ésszel rendelkező emberre jellemző. Míg tehát a lélek fajtái egyrészről a pszichikum fejlődésének egymást követő formáit írják le a növény, az állat és az ember vonatkozásában, másrészről viszont, magánál az embernél, mindezek lelkének különböző funkcióihoz – a növekedéshez, az érzékeléshez és a gondolkodáshoz – kapcsolódnak.