LifePress Életmód magazin Ezeket is nézd:
A pragmatizmus minden ismeretet „pragmatikus hitként” interpretál (e kifejezés kanti értelmében), szubjektív idealista módon értelmezi a gyakorlatot. Pierce szerint az ember olyan tökéletesen bezáratott lehetséges gyakorlati tapasztalatának határai közé, elméje olyannyira csupán közvetlen szükségleteinek eszköze, hogy még csak figyelembe sem tudja venni azt, ami akár csak a legkisebb mértékben meghaladja e határokat. A pragmatizmus szerint az ember a világ törvényeiről mit sem tudva cselekszik; maga a világ érzetek és élmények káosza, amelynek nincs semmiféle belső egysége, s amelyet nem lehet racionálisan tudatosítani. W. James például a következőket mondta: lehet, hogy úgy vagyunk a világgal, ahogy a kutyák a mi könyvtárainkkal – látják a könyveket, hallják a beszélgetéseket, de mindebben nem találnak semmiféle értelmet. A pragmatizmus szerint az emberi magatartást nem az ismeretek, hanem a vak hit irányítja; valóságos az, aminek valóságában hiszünk.
Az emberi gondolkodás gyakorlati jelentőségét a pragmatisták nem abban látják, hogy visszatükrözi a világot, hanem abban, hogy tud segíteni a problematikus helyzetekben, és sikerre tud vezetni. A pragmatizmus egyik válfaja, az instrumentalizmus a fogalmakat, eszméket eszközöknek tekinti, amelyek segítségével elrendezzük a világot, mely kezdetben formátlan káoszként jelenik meg, alaktalan márványtömbként, amelyből a fogalomeszközök segítségével szobrot faraghatunk.
A pragmatizmust, mint minden idealizmust, szoros kapcsolatok fűzik a valláshoz. A vallás tanait hasznosnak, s éppen ezért igazaknak is tartja. A világ a pragmatizmus álláspontjáról az, amit az ember csinál belőle. Az ember önkénye szerint alkotja meg ezt a világot. Az ember mint szubjektum a világegyetem központjának jelentőségére tesz szert – James szavaival: a világ tengelye az ember egoisztikus centrumain halad keresztül.
