Kezdőlap / Egészség és fitness / Pszichológia / A szublimáció bevezetése

A szublimáció bevezetése

Etetés, pelenkázás közben beszéljenek tehát a babához, játsszanak vele, adjanak neki egy játékot, amelynek figyeli a mozgását (három hónapos koráig), megpróbálja elkapni (négy hónaposan). Szereti a puha és könnyű tárgyakat, a csörgőket, a színes ruhadarabokat, a színes karikákat, amelyek nem jeIentenek számára veszélyt.
Ahogy ezt teszik a gyerekkel, elkezdik bevezetni azt, amit szublimációnak nevezünk. Az első év folyamán, amikor a csecsemő ki van szolgáltatva az alapvető biológiai szükségleteinek, megtaníthatjuk neki késleltetni azok kielégítését, ha játszunk a kezünkkel, hangunkkal, a baba lábaival stb. Minden elfogadható a szórakoztatására és a figyelem elterelésére, ha úgy ítéljük meg, hogy még nincs itt az evés ideje. A vágy elterelésének szabálya az első életévben gátja lehet a felnőttkori bulímiának illetve étkezési zavaroknak.
Szülőként nincs annál fontosabb, mint ismerni a baba tudatalatti folyamatainak fejlődését. EgyáltaIán nem úgy kell viselkedni egy bölcsőben fekvő újszülöttel, mint egy már járó babával (10-15 hónapos). Ezért jól tettük, hogy szabályoztuk a cumi használatát az első hónapokban, de ugyanígy kell fokozatosan megszüntetni később. Hogyan? Úgy, hogy játszunk a gyerekkel, más tárgyakat kínálunk neki. Amikor a cumit elvesszük, a száj mozgását nem pótolja a kezek aktivitása.
Az is jó ötlet, hogy az étkezések időpontját rugalmasabban kezdtük kezelni, de egy éves kortól apránként mégis csökkentenünk kell az étkezések számát. Gondoljunk arra, hogy saját gyermekünkről van szó és nem egy kétlábon járó szabálykönyvről.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mi a mentáltréning?

A mentáltréning a „mentális” és a „tréning” fogalmakból áll. A tréningezés arra irányul, hogy jobb …

Leave a Reply