LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Amit az ember magáról gondol és mond, gyakran nem felel meg a valóságnak. Az egyén önmagára vonatkozó, szóbeli formában kifejezett ítéletei megmutatják öntudata szintjét, de nem mindig személyisége valódi tulajdonságait. Ez annál is inkább igaz, hogy az önmagával való felindult elégedetlenség pillanataiban lázasan vádolhatja „Én”jét, máskor viszont felfúvódhat az önelégültségtől. Sok minden illuzórikus abban, amit az emberek önmagukról gondolnak – s ezek az illúziók éltetik őket, mert segítenek nekik elviselni a valóságos élet nehézségeit.
Az önmagunkra vonatkozó helytelen elképzelés gyakran vezet az önaffirmáció téves utakon való kereséséhez, alaptalan pretenziókhoz és végső soron súlyos traumák, betegségek és különböző tragikus következmények forrásává válhat. Néha még eszes és tehetséges emberek is vakon túlértékelik saját személyiségüket. „A saját személyiségre vonatkozó ítélet mindig rendkívül zavaros.
Ezek a szubjektív ítéletzavarok azért olyan rendkívül gyakoriak, mert minden kifejezett típusban benne rejlik egy sajátos tendencia saját típusa egyoldalúságának kompetizálására; ez a tendencia biológiailag célszerű, mivel a lelki egyensúly fenntartására törekszik.”
Lehet-e – kérdezte Dosztojevszkij – egészen őszintének lenni, s nem félni a teljes igazságtól akár csak önmagunk előtt is? Heine majdhogynem lehetetlennek tartotta az igaz önéletrajzot, mivel az ember minden bizonnyal hazudni fog magának önmagáról, ahogy ezt Rousseau is tette híres vallomásaiban. Nem véletlenül mondják, hogy a kívülálló jobban lát. Ezért nem tanácsos csak annak alapján ítélni meg egy embert, amit ő maga gondol és mond magáról.
