Kezdőlap / Testépítés / A túledzettség

A túledzettség

Nagyon sok fiatal van, aki rövid idő alatt látványos eredményt akar elérni, ennek érdekében meg is tesz mindent, éjt, nappallá téve keményen edz, és lehet, hogy el is fog érni valamilyen fejlettséget, azonban egy idő után lehet, hogy azt veszi majd észre, hogy mindez hirtelen megáll. Közülük sokan olyan véresen komoly gondolják mindezt, hogy napi 2-4 órát is edzenek a hét 5-6 napjában. A helyzet az, hogy ez nem járható út, hiszen az így végzett edzések túlzottak és károsak.

Amikor egy testépítő átlépi a hajszálvékony határvonalat az elegendő és a túl sok edzésmunka között, létrejön a túledzettség állapota. Ez a legtöbb olyan sportolónál bekövetkezhet, aki önmaga határozza meg, hogy az elvégzendő edzéseket, kezdve a szériáktól, a pihenőidőkig, a gyakorlatokon át, mindent. A túledzettségnek két alapvető oka lehet. Az egyik az, hogy erőnket meghaladó napi edzéseket végzünk, melyet esetlegesen még túlzott súlyokkal is történik. A másik a szegény és nem megfelelő étrend, azonban a túledzettség általában a kettő ok együtteséből alakul ki.

Mi a megoldás? Először is csak az erőállapotunknak megfelelően terheljük szervezetünket, például egy kezdő ne akarjon heti háromnál többször edzeni, azokból is maximálisan másfél óra tökéletesen elég. Mindemellett az edzések közben ne az erőnket meghaladó súlyokat emelgessünk, mert akár komolyabb sérüléseket is összeszedhetünk, amikből hónapokig tarthat a felépülés. Az teljesen helyénvaló, ha igyekszünk intenzívvé tenni edzésünket, de mindig figyeljünk a pihenőidő pontos betartására. Attól, mert megspórolunk egy-egy pihenést, attól még nem leszünk vagányabbak, mondván nekünk nem kell pihenni, olyan kemény legények vagyunk. A testépítés nem erről szól.

Az edzésekkel szervezetünket többletmunkával kínozzuk, így ami egy normál nap táplálékszempontjából elegendő volna, az egy edzés napján biztos, hogy nem lesz megfelelő. A számunkra kiszabott edzésmunkát szervezetünk csak abban az esetben képes elviselni, ha ennek arányában a napi tápanyag mennyisége is minősége is egyenes arányban van a terhelésünkkel.

Biztos, hogy akik a cikket olvassák, és valamelyest jártasak a testépítésben, találkoztak már a túledzettség fogalmával és tapasztalták már magukon is. Mit tegyünk, ha mi is ebben szenvedünk? Az egyetlen járható út, ha egy-két hónapra feltétlenül letesszük a súlyokat és az edzőterem közelébe sem megyünk. Persze nem kell addig sem befejezni a mozgást, menjünk futni, úszni, nem gondolnánk, mennyire jót tesz szervezetünknek párhossz úszás, vagy néhány km futás.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Testépítő versenyek

A testépítés egy esztétikai sport, ebből kifolyólag a versenyeken semmiféle „sporttevékenység” nincs, nem a fizikai …

Leave a Reply