LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az antik felfogás jellemző sajátossága, hogy a pszichikumot mind anyagában, mind megszervezettségének módjában a kozmosz életének tükröződéseként, azaz lényege szerint passzív folyamatként értelmezi. Bármit is gondoljon s érezzen az ember, esze és szíve felett az istenek uralkodnak, ezek cselekedetei viszont a sorsnak vannak alárendelve. Azokban az esetekben pedig, amikor az észt anyagi folyamatként gondolják el – mint például az atomisták -, egyben úgy vélik, hogy a tudat a fizikai mozgás általános törvényeinek engedelmeskedik. Még az akaratlagos cselekvésben való választásnak, az egyik cselekvés vagy gondolat a másikkal szembeni előnyben részesítésének a lehetőségét is úgy tekintik, mint az általános kozmikus törvények megvalósulását. Ilyen megközelítési mód mellett nem merülhetett fel az ész belső aktivitáséinak problémája.
Míg az antikvitásban az ész kozmikus jellegű, a valóságos világ általánosítása, s úgy lép fel mint az egyének pszichés tevékenységében minden alkalommal másként és másként megjelenő egyetemes törvényszerűség szinonimája, addig a középkor az észt természetfeletti alapelvként fogja fel, amely a természetet megelőzőleg létezik és saját önkénye szerint teremti azt a semmiből. A valóságos ész az isten attributuma, az embernek pedig csupán egy parányi szikrácska jut az isteni ész fenséges lángjából.
Minthogy istent ismerik el a legmagasabb valóság, az egyedüli szubsztancia gyanánt, a tudatra és a személyiségre. vonatkozó megállapítások tartalmilag arra korlátozódnak, hogy „levezessék” őket ebből a legmagasabb valóságból, hogy igazolják istentől való függőségüket.
