LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az elkülönülés és szembeállítás nem a „szubjektum-objektum” viszonyának síkjában ment végbe, hanem „a közösség és a vele szembenálló másik közösség meg a természet” vonalán. Erre közvetett bizonyítékaink vannak. Így számos törzs és nép nyelvén (pápuák, melanézek, botokudák, nivhek, csukcsok stb.) az adott törzs vagy nép nevét jelölő szó jelentése annyit tesz, mint „ember”, „emberek”. Az adott közösség megnevezésének az ember fogalmával való egybeesése arról tanúskodik, hogy a régmúlt időkben a közösség mint egész önmagát emberként tudatosította, a többi közösséget viszont valami magától különbözőnek tekintette, talán valamely állatfajtának, vagy olyan lénynek, aki bizonyos vonatkozásban az állatokra hasonlít.
A nemzetségi közösség életviszonyai között az ember nem érezhette magát jogok és kötelességek individuális szubjektumának. Nem lehetett őt személyileg megvádolni, nem individuálisan kötött házasságot, s gyermekei sem egyénileg hozzá tartoztak. Egész lényével beolvadt abba az egészbe, amely a nemzetséget alkotta. Ha a nemzetség tagjai közül egyvalaki bárminő bűntettet követett el, a felelősség ezért az egész nemzetségre hárult. A nemzetségi jog értelmében éppen a nemzetség jelent meg a jog szubjektumaként. Az egyéni akarattal kapcsolatos jogi következmények idegenek voltak ennek az időnek a szellemétől.
Helytelen lenne azonban mindebből arra következtetni, hogy a nemzetségi társadalom embere nem rendelkezett egyéniséggel vagy a tárgyakhoz és emberekhez való sajátos viszonyulás képességével. Az egyén ezen sajátszerűsége azonban igen korlátolt volt, minthogy a valóságos világ visszatükrözése főként a rá irányuló közösségi visszahatás módszereinek nézőpontjából valósult meg.
