Kezdőlap / Egészség és fitness / Pszichológia / Az erőszakot az első év kapcsolata alakítja

Az erőszakot az első év kapcsolata alakítja

Az első időben a szülő kell legyen a gyermek első szövetségese, de a gyermek igényét az alapszükségleteken kívül más irányba is fejlesztenie kell (ellentétben az állatkölykökével), ha azt akarja, hogy a gyermek emberré váljon, azaz megtanulja jobban szeretni a szülőt a tápláléknál…
Az első nevelési feladatról fogunk tehát beszélni: táplálékot, szavakat, szeretetet adni a gyermeknek, a játék örömére tanítani az egészen kicsi gyermeket. Mindez nagyon fontos az Én kialakulásában. Majd beszélünk a velünk szembenálló „Ego” megjelenéséről a járni tanulás időszakaszában és arról a kötelezettségünkről, hogy saját családi szabályaink legyenek. Ezek a gyermek önmagára találásáért folytatott hatalmi harchoz szükségesek, amelyet tizenkettő és harminchat hónapos kora között kezd el.
Az erőszakot tehát az első évek kapcsolata alakítja. Ha ekkor tiltjuk az erőszakot, akkor újból megjelenik a serdülőkorban, de sokkal nehezebben kezelhető formában – és akkor is megérteni kell, nem pedig bosszankodni rajta!
Közben ott lesz az óvoda, az általános iskola, ahol így adják le a gyereket a szülők: Végre nem nekem kell tovább vesződnöm a gyerek hisztijeivel! A pedagógus majd megoldja…” Olyan sokszor lemondtunk arról, hogy szigorúan büntessünk azért, hogy
ne utáljon meg bennünket a gyermek, most mégis fel kell hatalmaznunk a pedagógust, hogy alkalmazza a szokásos szabályokat, és megbüntesse a gyermeket, ha nem tartja azokat tiszteletben. Ez az Ördögi akarat, miszerint mindig rossz érzés és harag nélküli kapcsolatot szeretnénk a gyermekünkkel, akadályoz meg bennünket abban, hogy számon kérjük a gyereket, ha szükséges. Ez teszi a gyereket olyanná, aki a saját vágyain kívül nem ismer más szabályt. Annyi bizonyos, hogy osztályközösségben ezt nem lehet folytatni, hiszen harminc gyereknek van különböző vágya, és egyetlen pedagógusnak kell rendet tartani az osztályban.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Értelmi retardáció

A népességnek mintegy 3 százaléka – ami elég tetemes rész! – olyan alacsony teljesítményt nyújt …

Hozzászólás