Luxembourg a Luxemburgi Nagyhercegség fővárosa. A római időben 2 városból állt, és itt élt Siegfried gróf. A településen már ekkor apátság és kastély is állt, a kastélyról kapta a nevét is. 987-ben kezdték el a várban a Mihály-templom elődjét építeni. A 14. században kezdték el a kórház építését, majd 1340-ben …
Érdekel a cikk folytatása? »A mai költők gondolat-és érzelemvilága
Amióta ember él a Földön, azóta létezik a művészet, az irodalom és költészet. Ahány történelmi korszak, annyi féle téma, romantika és realizmus, filozófia és Istenközelség. A mai társadalom igénye más szükségleteket szül. Itt a pénz, az üzlet, valamint a nyomor az úr. A hangsúly annyira nem is az érzelmeken van, …
Érdekel a cikk folytatása? »Piramisok Latin-Amerikában
Annak ellenére, hogy az egyiptomi gizai piramisok iránti érdeklődés egyre növekszik, valójában az amerikai kontinensen több piramist találhatunk, mint a világ többi részén együttvéve. Az olmékok, maják és aztékok mind piramisokat építettek isteneik számára és uralkodóik sírhelyéül. Sok városállamukban a piramis a mindennapi élet középpontjában állt, itt végezték szertartásaikat, az …
Érdekel a cikk folytatása? »A C-vitamin és felfedezője: Szent.Györgyi Albert
Ki ne ismerné Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin feltalálójának nevét? Pontosabban nem is feltalálója volt Ő ennek az értékes vegyületnek, hanem felfedezője, hiszen addig is tudtak róla, csak kivonni nem tudták nagyobb mennyiségben. Azonban vajmi kevesen tudják azt, hogy milyen érdekesnek mondható körülmények között jött rá a fő tartalmazó növényre. A …
Érdekel a cikk folytatása? »A maja civilizáció rejtélyes eltűnése
A VIII. és IX.század vége között valamilyen, egyelőre ismeretlen esemény alapjaiban rázta meg a maja civilizációt. A klasszikus kori városok délen egymás után elnéptelenedtek, és i.sz. 900-ra a civilizáció azon a területen összeomlott. Ennek oka egyelőre ismeretlen, bár a tudósok felállítottak néhány elméletet. Vannak, akik szerint a IX.századra a maják …
Érdekel a cikk folytatása? »A kővárosok kora: a klasszikus maja kor, i.sz. 250-900
A klasszikus kor, amely i.sz. 250 körül kezdődött, a maja birodalom aranykora volt. Mintegy negyven jelentős nagyváros épült, mint például Tikal, Uaxactun, Copan, Bonampak, Dos Pilas, Calakmul, Palenque vagy Rio Bec. A nagyvárosok népessége 5000 és 50000 fő között váltakozott, a virágkoban pedig az egész maja népesség elérte a kétmillió …
Érdekel a cikk folytatása? »Korai maja civilizáció, i.e. 1800 – i.sz. 250
A legkorábbi maja letelepedés időszámításunk előtt 1800-ra datálható, ezt nevezik preklasszikus (vagy más néven formatív) kornak. A korai maják földművelők voltak, olyan növényeket termesztettek, mint a kukorica, bab, tök, vagy a manióka. A preklasszikus kor közepén – kb. időszámításunk előtt 300-ig – a maja földművelők elkezdtek terjeszkedni mind az alföldeken, …
Érdekel a cikk folytatása? »A maja birodalom elhelyezkedése
A maja birodalom, a mai Guatemala alföldjein található központjával, virágzását az időszámításunk szerinti VI.században érte el. A maják kivételesen magas szintre fejlesztették mezőgazdaságukat, agyagművességüket és fazekasságukat, a hieroglifa-írást és naptárkészítést, valamint a matematikát. Számos építészeti remeket és szimbólumokban gazdag művészeti alkotást hagytak maguk után. I.sz. 9oo óta azonban legtöbb nagyvárosuk …
Érdekel a cikk folytatása? »Az európaiak hódítása és az Azték Birodalom bukása
Az első európai, aki eljutott Mexikóba, Francisco Hernández de Córdoba volt. Kubából érkezett Yukatánba három hajóval, száz emberével 1517-ben. Amikor visszatért Kubába, az ő jelentésére Diego Velásquez kormányzó Hernán Cortést küldte nagyobb erőkkel Mexikóba. Cortés 1519-ben ért partot Tabasco városánál, ahol az őslakosoktól sokat hallott a nagy azték civilizációról, melynek …
Érdekel a cikk folytatása? »Az Azték Birodalom
Az aztékok intenzív földművelésen és öntözésen alapuló mezőgazdaságuknak, valamint erős katonai szervezettségüknek köszönhetően sikeres államot, majd birodalmat építettek ki. 1428-ban Itzcoatl vezetésével az aztékok szövetséget kötöttek több népcsoporttal, a texocanokkal és a tacubanokkal, hogy megküzdhessenek a rivális a tepanecekkel. Itzcoatl örököse, I. Montezuma 144o-ben került hatalomra, őt az azték birodalom …
Érdekel a cikk folytatása? »