LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A személyiség gondolkodó tudatát az intellektuális tevékenység módja szerint két alapvető típusra osztjuk: az értelemre és az észre. Hérakleitosz volt az első gondolkodó, aki megsejtette a gondolkodás jellegének ezt a tipológiai különbözőségét, amikor rámutatott arra, hogy meghatározott, kevésbé tökéletes, korlátolt módon gondolkodva, az ember nem ér fel az általánosig. A bölcsesség pedig éppen annak a lehetőségében áll, hogy mozgásában és kölcsönös kapcsolataiban felfogjuk az egész természetét. Szókratész értelmen a gondolkodás középső, sokak számára közös szintjét értette, a belső szabályok és a külső tevékenység összeegyeztetésének képességét. Platón szerint az ész a lényeg fogalmi szemléletének képessége, míg az értelem a gyakorlati tevékenységben való mindennapi alkalmazás számára elegendő. Arisztotelész úgy vélte, hogy nem az a bölcsebb, aki közvetlenül cselekszik, hanem az, aki általános formában rendelkezik a tudással. Az értelem a szakismeretekben nyilvánul meg, egy-egy speciális területtel való foglalkozásban. Funkciója ítéletek megalkotásában, a dolgokhoz való formális viszony kialakításában áll. Az ész viszont a lényegre irányul, reflexív természetű. Nicolaus Cusanus szerint az értelem szétszakítja az ellentmondásokat, mivel az ellentéteket szembeállítja egymással. Az elvontság alkotja az értelem lényegét. Az ész ellentmondásokban és azok feloldásában gondolkodik; a világot folyamatként fogja fel. Spinoza azt állította, hogy az értelem absztrakt, és meghatározott, szigorú szabályok szerint működik, általános fogalmak alapján vonva le következtetéseket a világ jelenségeiről. Ő fogalmazta meg azt az érdekes gondolatot is, hogy a meghatározott szabályok szerint tevékenykedő értelem valamiféle szellemi automatának tűnik. Az ész viszont a társadalmi élet és az emberi tevékenység legmagasabb szabályozója, amely a közjó biztosítására irányul. Az ész és a lét egységet alkot, mivel az ész úgy fogja fel a dolgokat, ahogy azok önmagukban léteznek.
