Kezdőlap / Egészség és fitness / Fogyókúra / Fogyás pofonegyszerűen

Fogyás pofonegyszerűen

A mai társadalmakban jelentős egészségügyi problémát jelent az elhízottság, melynek okai az egészségtelen, túlságosan feldolgozott élelmiszerek fogyasztásában, továbbá a rengeteg elfogyasztott cukros italnak van, ide értve a szénsavas üdítőket, gyümölcsleveket, sőt még a cukrozott teát is.

Amerikai kutatók érdekes kísérleteket végeztek, melynek során megállapították, hogy a víz fogyasztása már önmagában is hatékonyan fogyaszt.

Tanácsuk, ne kínlódjunk tovább különféle, csodákat ígérő, önsanyargató diétával, mindössze annyit tegyünk, hogy evés előtt mindig igyunk meg két pohár vizet.

Nem is gondolnánk, de működik!!!

A tanulmányt készítők kutatást folytattak a 35 év felettiek körében. A résztvevőket két csoportra osztották. Az egyik csoportnak naponta háromszor étkezés előtt vizet kellett innia, míg a másik csoportnak azt mondták, hogy alacsony kalória- és zsírtartalmú ételeket fogyasszanak.

Megdöbbentő eredményre jutottak.

12 hét elteltével megvizsgálták a két csoportot, és az átlagos testsúlyvesztés összehasonlítása során azt tapasztalták, hogy míg a diétát betartók átlag 5 kilót fogytak, addig a csupán „vízkúrát” tartók körében 7 kg volt a testsúlyvesztés, mely majdnem 50 százalékkal magasabb.

Az evés előtt történő víz fogyasztása azt eredményezte, hogy az így étkezők az egyes étkezések alkalmával körülbelül 75 kalóriával kevesebbet fogyasztottak el.

A sikereket látva a kutatók kíváncsiak voltak, hogy a 12 hét elteltével lehet e további sikereket elérni ezzel a módszerrel. Közel 1 év elteltével ismét megvizsgálták a csoportot és az eredmény további havi átlagos 0,8 kg-os súlyvesztés volt.

Ezzel az egyszerű módszerrel, bár nem egyik napról a másikra, de látványos és tartós eredményt érhetünk el, mindenféle nehézség és éhezés nélkül. A módszernek csak egyetlen hátránya van, hogy nem működik 35 éves kor alatt, mely annak köszönhető, hogy a vízivás a fiataloknál nem okoz hosszú távú teltségérzetet, ellentétben a középkorúakkal, akiknek a szervezete hosszabb idő alatt távolítja el a vizet a szervezetből.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Leave a Reply