Ideggyógyászi gyakorlata során, még a kezdet kezdetén Freudot megdöbbentették egyes hipnotikus kísérletek, amelyekből kiderült, hogy a transz állapotában az emberek könnyen valóságként fogadnak el valami teljesen valótlant. Ugyanakkor gyakran transzban nem levő személyek számos eszméje sem felel meg a valóságnak, melynek nagyobb részét egyáltalán nem is tudatosítják. Lelki tevékenységünk Freud szerint jéghegyhez hasonló, amelynek tetemesebb felét víz takarja, s amelyet víz alatti áramlatok hajtanak. Lelkünk nemcsak tudatosított, hanem sötét, sőt barbár elemeket is tartalmaz, amelyeket az ész és a társadalmi normák a föld alá űztek, és amelyek csak várják a gyengeség és félelem pillanatát, hogy kimutassák démonikus erejüket.
Freud kidolgozta a pszichoanalízis megfigyelésen és önmegfigyelésen alapuló, tapasztalati módszerét, amely a tudatalatti pszichikus állapotokat annak megfejtésén keresztül tanulmányozza, hogy miképpen nyilvánulnak meg ezek a szimbólumokban, álmokban, szabad asszociációkban, fantáziaképekben, elszólásokban és elírásokban, rajzokban, szimptomatikus cselekvésekben, neurotikus tünetekben stb. – a tudattalan világába való betekintés e sajátos ablakaiban. A pszichoanalitikus módszer segítségével Freudnak sikerült behatolnia egyes beteges állapotok hihetetlenül kusza szövevényébe, és feltárnia bizonyos neurotikus élmények forrását.
Ezt a módszert azonban, amelyet kezdetben termékenyen alkalmazott egyes pszichés zavarok eredetének felfedésére, Freud jogtalanul átvitte előbb a pszichikum tanulmányozására általában, később pedig a kultúra és össztársadalom történeti fejlődésfolyamatára is. Ez utóbbi minőségében a pszichoanalízis tudományosan teljesen tarthatatlan, sőt súlyosan helytelen, amiért mind nálunk, mind külföldön bírálták – még magának Freudnak egyes tanítványai is.
Címkékálmok belső én éntudat filozófia misztikum önismeret öntudat teológia tudat tudomány