LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az érzetek, gondolatok és érzések állandóan váltakoznak, az egyik minőségi meghatározottságból a másikba mennek át. Ezek egymásutánja akár programszerűen adott is lehet, mint például a színész átalakulásai során. Ha az „Én” redukálható lenne ezekre az egyes tudati aktusokra, akkor velük együtt kellene változnia, és nem maradna fenn semmi egység az állandóan cserélődő állapotok e sokaságában.
Annak az alapját, hogy az „Én” az ember egész élete folyamán viszonylag stabil marad és ellene szegülhet az idegen hatásoknak, az emlékezet alkotja – az agy képessége, hogy bevésse, megőrizze és reprodukálja az információt. Még gyermeki csínyjeit is, melyekre alig emlékszik vissza, a sajátjainak vallja az ember, noha más test és más (mert gyermeki) ész vitte ezeket végbe. Egy pszichológus szavai szerint a mai és a tegnapi nap „Én”-jét az álommal teli, a nem-tudatos győzedelmét jelentő éjszaka választja el egymástól, amikor is megszakad a gondolatok és érzések szokásos kapcsolata. Ezeket az „Én”-eket semmiféle folytonosság nem kötné össze, ha e sötét szakadékok felett nem ívelne át a híd, melyet emlékezetnek nevezünk.
„Én”-ünk plaszticitása és változékonysága mindenekelőtt funkcionális, szerepszerű átalakulásaiban mutatkozik meg : a munkahelyén, vezetői beosztásában az ember másmilyen, mint, mondjuk, az apa szerepében, a kislányával szemben. Nem mindent tesz meg az ember hivatali környezetben, amit megenged magának a családi körben, egy pohár tea mellett. Azt szokták mondani, hogy minden „küszöbbel”, melyet életbeli mozgása során átlép, „Én” je alakját is megváltoztatja az ember – legyen ez a küszöb a hivatalé, az otthoné, a vonaté vagy repülőgépé, színházé, kórházé vagy szanatóriumé stb. Egész életünkben ilyen küszöbök között mozgunk, és mindegyikük mintegy de formálja „Én”-ünket.
