Kezdőlap / Egészség és fitness / Magasabbak, de nem egészségesebbek a mai gyerekek

Magasabbak, de nem egészségesebbek a mai gyerekek

A testhossznövekedés mellett számos egyéb változás is megfigyelhető az iskoláskorúak fejlődésében. A mai gyerekek minden értelemben mások, mint 20-30 évvel ezelőtti társaik. Számos esetben megfigyelhető például, hogy túlnövik szüleiket, de életmódjuk változásából rengeteg probléma is fakad, s nem feledkezhetünk meg a nemi érés kezdetének korai időpontjáról sem.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Embertani Tanszékének korábbi vizsgálata kimutatta, hogy a mai gyerekek magasabbak, nehezebbek, mint akár csak az egy generációval korábbi társaik. Ez nemcsak Magyarországon van így, a fejlett országokban már korábban felfigyeltek arra, hogy az élet-színvonalbeli tényezők javulásával, egyre nagyobbak a gyerekek, és egyre korábban érnek. Természetesen ez nem tarthat a végtelenségig, az úgynevezett genetikai potenciál meghúzza a határt, tehát nem nőhetünk 2-3 méter magasra. Eddig bizonyos tényezők lassították, visszafogták a növekedésünket, de ahogy ezek javulnak, és a negatív hatások egyre kevésbé gátolják fejlődésünket, egyre inkább megvalósulhat ez a maximális testmagasság, illetve testméret.
A II. világháború utáni időszakra jellemző volt a gyerekek növekedésének, fejlődésének elmaradottsága a nélkülözés és az éhezés miatt. A környezeti és társadalmi tényezők javulása a gyermekek testfejlettségére is pozitívan hatott, s az ELTE kutatói szerint ma már alig van valami, aminek javulnia kellene, így lassan elérjük az ideális értéket. Azonban a vizsgálat azt is kimutatta, hogy Magyarországon mindezekkel szemben a húsz évvel ezelőtt született gyerekekhez képest a maiak még mindig magasabbak. Úgy tűnik, hogy a folyamat nálunk még nem állt meg, a különböző negatív tényezők még éreztetik hatásukat a gyerekek növekedésében, vagyis az eszményi értéket még nem éri el minden gyerek. A programban részt vevő kutató szerint ez a különbség már csak minimális, mindössze 1-3 centiméterrel kisebb egy-egy gyerek, mint amilyen ténylegesen lehetne, ha a fejlődéséhez szükséges optimális környezetben nőne fel.
Egy iskolavédőnő szerint a gyermekek hossznövekedését nagymértékben a genetika is befolyásolja. Ha egy iskolás átlagon felüli testmagassággal rendelkezik, ott megfigyelhető, hogy a szülők is magasabbak az átlagnál. Főként a fiúknál figyelhető meg, hogy 7-8. osztályos koruk körül nőnek óriásit.
Azonban nemcsak a testmagasságban térnek el a gyermekek korábbi társaiktól. Égetőbb probléma, hogy egyre több gyereknél figyelhető meg kisebb-nagyobb súlyfelesleg, amit az esetek többségében már a hossznövekedéssel sem tudnak majd kompenzálni, azaz testtömegük a későbbiekben is meghaladja a normális értéket. A mozgásszegény életmód, a sok televíziózás és számítógépezés a testtömeg növekedésen kívül más egészségügyi problémákat is okozhat. Az iskolákban évről évre több a tartási problémával küzdő gyermek. Sok a gerincferdüléses, a hanyag tartású vagy éppen a lúdtalpas gyerek. Nem véletlenül hangzik el több fórumon is, hogy szükség van a rendszeres testmozgásra. Azoknál a gyerekeknél, akik rendszeresen sportolnak, ezek a problémák csak nagyon kis százalékban jelennek meg. A mozgásszegény életmód kialakulásában viszont a szülők felelőssége óriási.
A test fejlődéséhez a nemi érés is hozzátartozik, ami szemmel láthatóan korábban következik be, mint 20-30 évvel ezelőtt. akkor általában 12-12,5 éves kor körül jelentkezett az első vérzés, míg ma előfordul, hogy 10-11 éves korban kezdenek menstruálni a lányok.
A kislányok testileg korán érnek, de ezt a gyors fejlődést nem követi a lelki felkészülés. eddig 6. osztályban kezdődtek a felvilágosító órák, de az évek során a tapasztalatok szerint, sok kislány van túl ebben az életkorban az első menzeszen. Éppen ezért már 5. osztályban beszélgetnek a gyerekekkel a felnőtté válás biológiai útjáról.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az immunrendszer visszaállítása kemoterápia után

A kemoterápia arra szolgál, hogy a daganatos sejteket gyógyszeresen elpusztítsák, megakadályozva őket abban, hogy tovább …

1 hozzászólás

  1. Érdemes lenne a cikket kibővíteni egy kis kitekintéssel a megevett táplálék felé is. Meglepetés érheti a cikkírót, amikor a növekedési hormonnal kezelt (a gyorsabb vágóérettség miatt, ugye) haszonállatokból készült táplálékok mennyiségéhez és bevitelhez ér.

Leave a Reply