Felkapatás – érvek és ellenérvek

A „felkapatás” egy mítosz, ami tulajdonképpen nem létezik. Félreértések sorozata vezet oda, hogy a baba végül állandóan valakinek a kezében, ölében van és nem lehet letenni, mert különben sírni kezd. Ez a jelenség teljes félreértés. A probléma általában ott szokott kezdődni, hogy az újszülött sokat nyűgös, fáj a hasa, és …

Érdekel a cikk folytatása? »

Beszédfejlődés vizsgálata

A korábbiakban már volt szó róla, de most részletesen leírom, melyik életkorban mit kell tudnia a beszédfejlődés során a babának, illetve a kisgyermeknek. A beszédfejlődés több részből áll, egyrészt a nyelvi és logikai készségeknek, másrészt a hallásnak kell megfelelő módon fejlődnie. Emellett a szociális készségek fejlődése és a szövegértés fejlődése …

Érdekel a cikk folytatása? »

Berendezkedés a gyerekszobába

Azt már rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy nem feltétlenül szükséges egy vagyont költeni a gyerekszoba bebútorozására és berendezésére. Azonban egy sima fal, és macis ágynemű nagyon hamar unalmassá válik. Az egyszínű falakat egyszerűen feldobhatod például színes tapétaszegéllyel, egy színben odaillő karnissal, esetleg függönyelkötőkkel. Ezt aztán – ahogy nő a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Babák hallás vizsgálata otthon

1 éves kor alatt a következő képességeket kell tudniuk a babáknak (ezek hiányából következtethetünk arra, hogy valamilyen hallásprobléma állhat fent): Az újszülött: A hirtelen zajokra (pl. tapsolás, ajtócsapódás), összerezzen. Ezután pislog vagy tágra nyitja szemét, esetleg elsírja magát. 1 hónapos: A hosszan tartó hangokat felismeri így például megismeri a mosógép …

Érdekel a cikk folytatása? »

A szoptatásról

A szoptatás első ránézésre talán nagyon bonyolult dolognak tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Egyes kismamák mégis nagyon komplikáltnak tartják, míg vannak anyukák, akik akár 2-3 éves korig is gond nélkül szoptatnak és ezt tartják a világ legtermészetesebb dolgának. A valóság az, hogy a szoptatás tényleg a világ legegyszerűbb dolga: a …

Érdekel a cikk folytatása? »

A babák szeparációs szorongásai

Ha ott kell hagyni valahol: Különösen nehéz lehet ebben az időszakban más gondjaira bízni a babát néhány órára. 1-2 éves kor között pedig komoly sírások adódhatnak ebből. Fontos, hogy ha más fog vigyázni a picire, mondd el neki előre, 1-2 órával az elválás előtt, mire számíthat, készítsd fel rá, majd …

Érdekel a cikk folytatása? »

A baba nyugtatása az első hetekben

A cicin való megnyugtatás az első hetekben jól működik, amíg nem ismered a baba nyelvét, nem tudod megítélni, mikor éhes és mikor álmos, vagy csak a hasa fáj, ilyenkor kényelmes megoldás a síró babát szopizással megnyugtatni és jót tesz a tejtermelésnek is, ami az első hetekben döntő fontosságú. Ahogy múlik …

Érdekel a cikk folytatása? »

Akvárium berendezése

Akváriumunk szépsége elsősorban attól függ, hogy milyen esztétikusan tudjuk berendezni. Azonban a szépséget össze kell egyeztetni a halak igényeivel is. Ugyanis hiába szép egy akvárium, ha betegek benne a halak és hiába egészségesek a halak, ha rossz rájuk nézni. Segítségül leírom mindkét esetben a szempontokat, amelyeket érdemes figyelembe venni. Esztétikai …

Érdekel a cikk folytatása? »

Kisesküvő

Életünk nagy napja az esküvő. Ez földi pályafutásunk legnagyobb ünnepe, épp ezért mindenki szeretné, ha a lehető legszebb is lenne egyben. A szervezéskor mindent meg is teszünk ezért. De a legeslegelején el kell döntenünk egy igencsak egyszerűnek tűnő, de annál bonyolultabb kérdést. Kicsi vagy nagy esküvőt szeretnénk? Természetesen az anyagi …

Érdekel a cikk folytatása? »