Kezdőlap / Étel és ital / Reggeli a legfontosabb étkezés

Reggeli a legfontosabb étkezés

Gyermek korában mindenki sokat hallhatja, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés egész nap. Ez azért nem is éppen rossz szállóige, sőt egészen találó. Persze ezt sokan kihagyják, és úgy gondolják, most aztán jó sokat fogytam, pedig ha tudnák, hogy azzal, hogy nem esznek reggelit, többet árt, mint segít még a fogyózásnál is. Mivel a reggeli ételt még javában lemozognia az ember, és mire ebédhez jutunk, már majd szétesünk, annyira éhesek vagyunk, így jól degeszre esszük magunkat, jönnek is ám a felesleges kilók. Megfontoltan kell étkezni, a legideálisabb talán. Ha bele gondolunk az egész napunk a rohanásról szól, de reggel mikor félkómásak vagyunk, úgy érezzük, van még időnk, legalábbis jó esetben, így azért lenne időnk egy kis reggelire is. tényleg az a módszer, hogy reggeliz királyként, ebédelj nemesként és vacsorázz, mint egy koldus. Persze ezek közt az evések közt is lehet enni, hiszen ott a tízórai és az uzsonna, minden nap egy alma és a doktort távol tartja. De lehet egy kis szendvicset megenni jó bőségesen zöldséget enni hozzá. A reggeli lenne az az étkezés, ahol nyugodtan jól lehetne lakni, ott a telítettség érzet elmegy, jó dolog, egész napunk rohanás, ráérünk ledolgozni. Még vacsoránál nem igazán, hiszen általában vacsora után lefekszik az ember. Ha meg annyi időnk van, hogy futni megyünk azt is reggeli előtt tesszük, utána haza érünk, lezuhanyozunk és eszünk, pont benne van, hogy futás után 20 percig ne egyél. Erre mindig mindenkinek kéne időt szakítania, ha jól nem is laksz, legalább reggelente egy joghurt, vagy egy kis müzli, akár müzli szelet, több mint a semmi, csak ne üres hassal láss neki a napnak.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Ananász

A Közép- és Dél-Amerikában őshonos évelő növény a broméliafélék, ananászfélék családjába tartozik. Levelei lándzsa alakúak, …

Leave a Reply