LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Magyarországon a korábbi törzsalak, a közönséges tarajos gőte (T. cristatus) a leggyakoribb, de a Dunántúl déli részén a T. dobrogicus is él, a nyugati határszélen pedig a T. carnifexelőfordulása is gyanítható.
Élőhelye: az alföldeket és a hegyeket egyaránt meghódította. 1000 m-ig rendszeresen, de ritkábban 2000m-ig is felhatol. Sokféle biotópban megél, számára a vízközelség a fontos. A dúsan benőtt, parkszerű természetes tájakat kedveli, de gyakori a mezőgazdasági területeken is. A szaporodáshoz kisebb vizekre van szüksége, ezeket tavasszal foglalja el.
Életmódja: a tarajos gőték a szárazon meglehetősen lusta és lassú állatok, nappal kövek, kidőlt fák alatt, földi üregekben és falrésekben rejtőznek. Többnyire csak a sötétség beálltával bújnak elő. Szaporodás céljából kora tavasszal (március-áprilisban) tiszta, buja növényzetű tócsákat, kavics és kőbánya-tavakat, esetleg kisebb tavakat vagy lassú folyású vizesárkokat keresnek fel. Ott bőrük néhány nap alatt sima és csúszós lesz, kialakul ajaklebenyük és farokvitorlájuk, valamint a hímek bizarr háti taraja. Külsejükkel együtt a vízben életmódjuk is erősen megváltozik. A szárazon oly esetlen állatok itt a halakéval vetekedő eleganciával mozognak. Bár ilyenkor egész nap aktívak, megfigyelésük mégsem könnyű, általában megbújnak az aljzaton vagy a vízinövények közt. Gyakran csak akkor lehet őket észrevenni, amikor a felszínre úsznak levegőért. A fel és lebukás azonban annyira gyorsan játszódik le, hogy a gőtét csak úgy lehet meglátni, ha az ember éppen akkor néz oda. A partnerre vágyó hím vagy a vízfenéken mászkál, vagy egy helyben várakozik.
