Kezdőlap / Állatok / Hüllők / Vízisikló Natrix natrix táplálkozása

Vízisikló Natrix natrix táplálkozása

Egy-egy nőstény rendszerint 30 tojást rak, de voltak már 73, 96, sőt 105 tojásos fészkek is. Természetes körülmények közt a fiatalok 60-75 nap alatt kelnek ki. Ekkor 15-20 cm hosszúak, színük már azonos szüleikével.
Tápláléka: a vízisikló elsősorban valódi békákat (Rana-fajokat) eszik, de rend-szeresen fogyaszt levelibékákat, varangyokat és farkos kétéltűeket is, valamint időnként halakat (kisebb pontyokat, kárászokat stb.). Úgy tűnik, csak az unkákat és a foltos szalamandrát veti meg. Egyéb: a vízisikló sokféle állat csemegéje: a tojásokat patkányok és hangyák pusztítják, az éppen világra kelt fiatalokat futóbogarak, tavi békák és halak tizedelik. A kisebb és nagyobb siklókat egyaránt kedvelik a sünök és a nyestek. Sok madárfaj, gémek, vöcskök, gólyák, ölyvek és rétihéják, a kígyászölyv, varjúfélék, valamint gébicsek és rigók is felfalják őket. A madarak közül a kígyászölyv kitűnő kígyóvadásznak számít, Dél¬Európában sok vízisiklót is fogyaszt. Említésre méltó, hogy még házi verebet (!) is figyeltek meg, amint egymás után több frissen kelt vízisiklót ölt meg. Még ez a sok ragadozó sem veszélyezteti azonban sehol sem komolyan a fajt. Bár sokfelé még mindig népes állománya él, helyenként észrevehetően megritkult. Ennek oka inkább a kisebb tavakon is egyre több fürdőző, a vízisportok terjedése, a tavak nádszegélyeinek zavarása, valamint a vizek és mocsarak lecsapolása. A vadászó vízisikló kedvenc zsákmányát, a békát akkor fedezi fel, amikor az megriadva menekülni kezd (elsősorban ugyanis a mozgásokra reagál), vagy ha véletlenül megérinti nyelvével. Ahol csak tudja, megragadja, és még élve lenyeli, a béka fejénél vagy hátsó lábánál kezdve. A szorongatott helyzetben lévő vízisikló gyűrűsen összetekeredik, bordáit szétterpeszti, és így erősen lelapítja testét. Közben fejét kissé megemelheti, hangosan sziszeg, élénken öltögeti a nyelvét, és csukott szájjal támadója felé kapdos.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Teknősmentés a Mafia-szigeten

A világ öt tengeri teknősfaja közül a Mafia-szigeten négy honos. A tengeri teknősök a következők, ...

Hozzászólás