Kezdőlap / Állatok / Hüllők / Kétéltűek (Amphibia) és hüllők (Reptilia)

Kétéltűek (Amphibia) és hüllők (Reptilia)

A kétéltűek a szárazföldi gerincesek legősibb osztálya. Elődeik 350 millió éve kezdtek áttérni a vízi életmódról a szárazföldire. Ők a halak egy ősi ágából származtak, amelyhez legközelebb a mai bojtosúszós halak állnak. Mell- és hasúszóikból fokozatosan kezdetleges lábak alakultak ki, amelyekkel a sekély vízből a szárazra tudtak evickélni. A szárazföldi gerincesek tehát nem a közismerten változatos „modern” halakból jöttek létre, hanem egy sokkal primitívebb csoport leszármazottai.
A földtörténeti ókor devon korszakának növényekkel és rovarokkal már gazdagon benépesült szárazföldje roppant vonzó élőhelyet jelenthetett, hiszen még mentes volt a ragadozóktól, és bővelkedett táplálékban. A tengerben viszont ez utóbbi a halak és egyéb nagy tengeri állatok kibontakozása miatt már igencsak megfogyott. E hatalmas új élettér meghódítása tehát óriási előnyökkel kecsegtetett. A szárazföldi élethez való alkalmazkodás során a mai kétéltűek ősei hamar formagazdag újításokkal rukkoltak elő. Egyik fejlődési águkon végül is megjelentek a hüllők, amelyekből aztán kialakult a két legfejlettebb gerinces osztály, a madarak és az emlősök.
A kétéltűek és hüllők egykor terebélyes osztályaiból csak viszonylag kevés faj élte túl azokat a drasztikus változásokat, amelyek életkörülményeikben az évmilliók során végbementek.
A kétéltűek ma már csak kevés élőhelyen tartoznak a jelentősebb csoportok közé. Méretük is szerény maradt. A legtöbb faj hossza csak néhány cm; a 20 cm felettiek száma alacsony. Kivételnek számítanak az óriás szalamandrák 1,5 m-es testhosszukkal. A földtörténeti múltban élt nagyobb testű kétéltűek már régen átadták helyüket náluk életképesebb fajoknak.
A kétéltűek mind változó testhőmérsékletű állatok. Saját hőtermelésük ugyanis oly csekély, hogy nem képesek testüket állandó hőfokon tartani, az a környezetével együtt változik. Izmaik és egyéb szerveik tehát csak akkor tudnak csúcsteljesítményen dolgozni, amikor a külső hőmérséklet megfelelő.
Ez a függőség a gyorsabban és erősebben ingadozó hőmérsékletű szárazföldön jóval nagyobb jelentőséggel bír, mint a vízben, amely sokkal inkább mérsékli a szélsőségeket. A kétéltűek többsége e tekintetben súlyos konfliktushelyzetben van. A nap melege egyfelől mozgékonyabbá teszi őket, másfelől érzékeny vízveszteséget is okoz, mivel bőrük alig véd a kiszáradástól. A veszteséget vízfelvétellel kell pótolniuk, ami szintén a bőrön át történik. A legtöbb kétéltű ezért szorosan kötődik a nedves biotópokhoz. Az a néhány faj, amelynek sikerült jobban elszakadnia a nyílt vizektől, tevékenységét az éjszaka hűsére kell hogy korlátozza, amikor a levegő páratartalma magas.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Teknősmentés a Mafia-szigeten

A világ öt tengeri teknősfaja közül a Mafia-szigeten négy honos. A tengeri teknősök a következők, …

Hozzászólás