Kezdőlap / Egészség és fitness / Fogyókúra / A tojás és a tejtermékek szerepe a fogyókúrában

A tojás és a tejtermékek szerepe a fogyókúrában

A tojás sokfajta fogyókúrában szerepel, többször úgy, mint ajánlott ételféleség. Ennek oka, hogy a tojás nagyobb részét a fehérjéje teszi ki mely zsírt szinte nem és csak kevés energiát tartalmaz. A tojássárgája már 30 százalék zsírtartalmú, azonban egy tojásra ebből csak 5 gramm zsír esik, miközben egy átlagos magyar ember 10-130 gramm zsírt eszik naponta. Így megengedhető a tojás fogyasztása a fogyókúrában, azonban nagyon fontos, hogy a tojást zsírszegényen készítsük el vagy főzve, ha az illetőnek magas a koleszterinszintje Egy tojássárgája ugyanis csaknem annyi koleszterint (220 mg) tartalmaz, mint az ember egész napra megengedett koleszterin bevitele (300 mg). Magas vérkoleszterin-szint esetén a tojásfelhasználást lényegesen csökkenteni kell az étrendben. A tej és a tejtermékek esetében figyelembe kell venni, hogy az úgynevezett évi fejenkénti közel 20 kilogrammra becsülhető rejtett zsírbevitel jelentős részben a tejtermékekből történik. Ezért a fogyókúrában nem ajánlottak a 20 százaléknál nagyobb zsírtartalom feletti sajtok (sajnos a sajtok nagy része ide tartozik), legfeljebb a 20-26 százalék zsírtartalmúakból fogyaszthatunk naponta maximum 5 dekagrammot. A tejföl, a sűrített tej, a vaj, a tejszínhab szintén nagy zsír- és energiatartalmú. Többféle zsírtartalmú tej van forgalomban, elsősorban a 1,5 százalékos és a jóval soványabb (0,1 százalékos) tej fogyasztása ajánlott. Ha a 2,8 százalékos zsírtartalmú tejből 0,5 litert megiszunk, az már 310 kalória energia felvételt jelent. Ugyanakkor a tej és a tejtermékek gazdagok fehérjében (tej: 3,5; túró: 15, sajtok: 25%), ezzel a fogyókúrában a szükséges fehérjebevitelt részben teljesíthetjük, ha alacsony zsírtartalmú tejterméket fogyasztunk.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Amerikai diétázás

Az amerikai diétával megismeri a kalóriaszegény táplálkozást és a súlya is jelentősen csökken majd. Vitamindús, …

Hozzászólás