Kezdőlap / Állatok / Hüllők / Kecskebéka hibridizáció

Kecskebéka hibridizáció

Ez a jelenség, de főként az a tény, hogy egyfelől a tavi békával, másfelől a kis tavibékával szinte minden ismertetőjegy tekintetében átfedések mutatkoznak, már régen felvetették a gyanút, hogy nem három önálló fajról van szó. A zöld békák számos európai állományát igen nehéz pontosan meghatározni. A kis tavibéka önállóságát sokáig megkérdőjelezték, amíg a három zöld béka faj örökítőanyagának részletes vizsgálata ki nem derítette. hogy nagy valószínűséggel egy bonyolult hibrid komplexről van szó. A próbálkozás. hogy ezek összetett rokonsági viszonyait jobban megértsük, még ma is folyamatosan tart, hiszen azok mindennek nevezhetők, csak egyszerűnek nem. A következőket sikerült kimutatni: a kecskebéka nem önálló faj, hanem a kis tavibéka és a tavi béka kereszteződésének eredménye. E hibridizáció során azonban a szülők örökítőanyaga nem az egyébként szokásos módon, egyenlő mennyiségben jut át az utódokba, hanem igen bonyolult mechanizmus segítségével adódik tovább, amelynek során triploid formák is fellépnek, azaz olyan békák, amelyek sejtjeiben nem kétszeres (diploid), hanem háromszoros génmennyiség van. Az egyik (bármelyik) szülőfajjal való visszakeresztezés eredményezi a„kecskebékatípust”, amelynél a peték kelési aránya magasabb. A tiszta hibrid („kecskebéka”) állományok, amelyek csak saját maguk közt szaporodnak, és a szülőfajokkal már nincs kapcsolatuk, lassanként elvesztik életképességüket. ikrájukban erősen növekszik a terméketlen peték és a torz lárvák száma. Úgy tűnik tehát, hogy a kecskebékának a fennmaradáshoz szüksége van a tavi békával vagy a kis tavibékával (vagy mindkettővel) a szaporodási közösség megtartására.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Kecskebéka fejlődési rendellenességek

A kecskebékáknál felfedeztek fejlődési rendellenességeket, amelyek miatt már környezeti mérgezés hatására is gyanakodtak, onnan adódnak, …

Leave a Reply