Kezdőlap / Építőipar / Megújuló energiák / Vissza a természetbe

Vissza a természetbe

Mióta élet van a Földön használjuk az Isten adta, mondjuk így, lehetőségeket. A szél, a víz és a nap energiájában rejlő lehetőséget már nagyon régen felismerte az ember, az állatok pedig már ősidők óta tudják, hogyan tudják saját hasznukra fordítani. Gondoljunk csak arra, hogy a madarak a szél energiáját, felhajtóerejét kihasználva tudnak vitorlázni a gyönyörű kék égen, a halak az áramlatok segítségével jutnak el ahova csak akarnak, élelmet szerezni, vagy akár ívni. A Fókák, a jegesmedvék a csodás napsütésben szárítkoznak, melengetik magukat.
Bizonyos kutatások szerint az ember csak felismerte azt, hogy az állatok hogyan használják a természetet, és tudatára ébredt, hogy minden „karnyújtásnyira” van, ami csak az élethez kell.
Víz van, ha szomjas, állatokra vadászik, bogyókat szed, ha éhes. Vannak üregek, ahol lehet aludni, és nem éri a hideg szél, az eső. Ezek voltak az első felismerések. Mikor ezeket a lehetőségeket kellő biztonsággal birtokba is vette, egy kicsit tovább tekintett az égre, és tovább szemlélte a vizet. Nem is kellett sokat gondolkodnia, és a megújuló energia az ember szolgálatába állt.
Az ember fejlesztett, és továbbfejlesztett, és újított, és elkezdte nem használni, hanem kihasználni a Földet. Sok század elteltével egyre több tudós és hétköznapi ember jött rá, hogy minden „karnyújtásnyira” van, ami az életéhez kell. Ez indította el az elméket, és visszatértünk oda, ahonnan a történelem elkezdődött. Igen, használjuk a szelet, a napot, a vizet. Az bizonyos, hogy a szél és a nap kifogyhatatlan energiaforrások, melyekkel helyettesíthetünk oly sok drága energiaforrást. A modern technika révén a megújuló energiaforrásokkal hűthetünk, fűthetünk, főzhetünk, utazhatunk. A mai ember mind jobban vissza kíván térni a természethez, amit a természet meg is hálál, így hát érdemes ebbe az irányba haladni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A szélenergia hasznosítása

Napjaink egyik égető problémája a környezet szennyezés. Ennek egy elég jelentős része az energia termelés …

Leave a Reply