Aspektus

Az aspektus két bolygó között lévő fényszög kapcsolatot jelent, amit harminccal lehet elosztani. Mivel két bolygó között nagyon ritkán található pontos fényszög, ezért figyelembe kell vennünk az úgynevezett tűréshatárokat, elcsúszásokat. Ezeket a módosulásokat az aspektus, azaz a fényszög jellege, és a bolygó mozgási sebessége határozza meg. Több, pontosan hét fényszöget, …

Érdekel a cikk folytatása? »

Twilight Saga- Napfogyatkozás

A sorozat harmadik része, az Eclipse, azaz Napfogyatkozás nevet viseli. A harmadik könyv története egészen más, mint az előző kettőé volt. Olyan, mintha egy sötét fátylat húztak volna a rózsaszínű szerelmes lepel helyére, és itt már az igazi, valódi vámpírok, és vérfarkasok világára is fény derül. Mivel a legmegfelelőbb jelző …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hatti , a vas országa

A Kr.e. 2. évezred elején érkeztek Kis-Ázsiába a hettiták, akik később egy erős birodalom központjává tették ezt a vidéket. Ők voltak az első, indo-európai nyelvet beszélő nép, így az ő távoli rokonainak számítanak a legtöbb európai népek (angolok, németek, olaszok, oroszok, lengyelek, és a többi…). A hettiták írását és nyelvét …

Érdekel a cikk folytatása? »

Az interperszonális (személyközi) kommunikáció

A személyiségfejlődés, a társadalomképessé válás (szocializáció) egyik legfontosabb közege, folyamata és egyben eredménye a fajtársak által is használt információs rendszer, a nyelv használatának elsajátítása. Az ember által használt kommunikációs rendszer két nagy alrendszerből áll, a beszéd-, vagy verbális- és a nem – verbális jelek és használatuk rendszeréből. A verbális, vagyis …

Érdekel a cikk folytatása? »

Gyógyszerallergiák

Sok gyógyszernek vannak komoly mellékhatásai, de van olyan is, amelyik komoly allergiás reakciót vált ki egyeseknél. Az allergia az immunrendszer reakciója: a gyógyszert szervezet ellenségesnek ítéli meg, és különböző anyagokat, például hisztamint szabadít fel, hogy eltávolítsa a testből. A gyógyszerallergia tünetei az enyhétől az életveszélyesig terjedhetnek. Még ha nem is …

Érdekel a cikk folytatása? »

Otthonunk páratartalma

A jó szellőzés a ház áporodott, szennyezett levegőjét kinti, kevésbé szennyezett levegővel cseréli fel. A szellőztetés egyik legfőbb célja az, hogy eltávolítsuk a felesleges páratartalmat, amelyből egy átlagos család meglepően sokat termel. A helytelen szellőzésből adódó gondok akkor jelentkeznek, amikor az energiatakarékosság jegyében olyan lépésekre szánjuk el magunkat, mint a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Az allergia kezelése

Minden allergiás kezelés alapja az allergén kerülése, amennyiben lehetséges. Ez remélhetőleg javulást eredményez, bármi legyen is a kiváltó ok. A szezonális szénanáthánál nyilvánvaló, hogy a pollenidény elmúltával a tünetek is megszűnnek. A munkahelyi asztma esetében, amennyiben időben sikerül felismerni a betegséget, javulást hoz, ha a betegségben szenvedőt eltávolítjuk az allergén …

Érdekel a cikk folytatása? »

Vicces Játék (Funny Games – 2007)

Ann és George harmonikus és boldog házasságban él, van egy 10 éves fiúgyermekük is. Egyik nap kikapcsolódni mennek tóparti nyaralójukhoz. Gyönyörű az idő, mindent elterveztek ahhoz, hogy a város zajától, a munkahelyi gondoktól távol töltsék szabadidejüket. Épphogy megérkeztek, váratlanul megjelenik a házuk ajtajában egy golfruhás, fehér kesztyűs férfi. Azt állítja, …

Érdekel a cikk folytatása? »

Agónia

Görög eredetű szó, jelentése haldoklás, küzdelem a halállal. Ilyenkor a beteg pszichéjére gondolunk, nem a szervezet küzdelmére a betegséggel szemben. Az agóni folyamata mindig függhet a betegség típusától (milyen tudatállapot kíséri), személyiségétől (mindenki másképp éli meg a halál tudatát), az agónia hosszától (percekig vagy hónapokig tart) illetve egyéb tényezők is …

Érdekel a cikk folytatása? »

Vigyázzunk a házalókkal és csalókkal!

A törvényesen dolgozó munkatársak minden esetben igazolják magukat készpénzforgalmat nem bonyolítanak, ezért nem kell nekik fizetni. Sajnos időről időre fordulnak elő olyan esetek, amelyek során a tolvajok, jellemzően idős embereket saját otthonukban lopnak meg. Szinte mindennap olvashatunk, hallhatunk híreket a trükkös tolvajokról. Ezek a bűnözők az emberek jóhiszeműségét kihasználva követik …

Érdekel a cikk folytatása? »